Emberemlékezet óta nem láttak ekkora vihart Siófokon

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Házakat tarolt le, autókat tett tönkre a hatalmas szél. Ám mintha a kemény vihar csak néhány utca kertjén ment volna végig.

Pintér Bence
2017. 07. 11. 16:27

Az egyetlen személyi sérülés egy kemping területén történt. A nyaralásukat éppen kedden befejező fiatal hölgy érzékletesen egy halom fára mutatva festi le, hogy milyen volt a sátorban átélni az egészet. Ott állt ugyanis a sátruk, bár ezt nehéz most elképzelni.

– Nagyon durva volt. A pasim kiment, hogy arrébb álljon az autóval, aztán vissza is jött, hogy azonnal menjek be az épületbe. Ő még segített a szomszédoknak – meséli. Eközben találta el az egyik fa a szomszéd kempingező család férfitagját, akit törött vállal és súlyos fejsérüléssel szállítottak kórházba. A fiatal pár autóját nem sokkal azelőtt szedték ki a segítők, hogy odaértünk: a tetejét rendesen megnyomorgatta a fa, és a szélvédő is betört egy kicsit.

A Baross utcán takarítják a romokat, sorra darabolják fel a kidőlt fákat. Ötven méterrel arrébb, a strandon lévő kempingben viszont azt mondják, hogy semmi komolyabb dolog nem történt, csak pár ág tört le: mintha a vihar csak a szomszédos utca házainak kertjein ment volna végig. Az élet azonban a vihartól függetlenül folyik tovább: a dolgozó tűzoltók, a fejüket fogó és portájukat takarító háztulajdonosok előtt az utcán boldog fürdőruhás családok tartanak a Balaton felé delfin alakú matracokkal és törölközőkkel felszerelkezve. 

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.