Többszöri csúszás után a nyár végén elkezdik telepíteni Budapesten a beléptetőkapukat, az elsőt a Deák Ferenc tér (Sütő utca) metróállomásra helyezik el, valamint telepítik az érvényesítő készülékeket a H6-os HÉV Közvágóhíd végállomásán – írja hétfői számában a Világgazdaság a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) tájékoztatása alapján.
A BKK a Közvágóhídnál teszteli majd éles környezetben a beléptetőkapuk funkcionális működését és az eszközök háttérrendszerekkel való kommunikációját.
A folytatásban véglegesítik a kártyakibocsátás részleteit, elkezdődik az állomásokon és a járműveken a jegyérvényesítő készülékek telepítése – addig az utazók nyitott kapukkal találkoznak majd. A rendszer indulása 2018 elejétől fokozatosan várható.
Az elektronikus jegyrendszerben a papírbérleteket és -jegyeket felváltja majd egy műanyag BKK-kártya, amelynek megszemélyesített és anonim formáját is választhatják majd az utasok. A tervek szerint az elektronikus személyi igazolványhoz is lehet majd bérletet társítani, és azt használni az utazáshoz. A papíralapú jegyek az utazási kártya megfelelő elterjedéséig párhuzamosan forgalomban maradnak.
Élesben jövőre indul az üzem.