A múlt héten derült ki, hogy a Jobbik plakátköltéseit kritizáló Fidesz hét esztendővel ezelőtt jóval nagyobb kedvezményt kapott a laptulajdonosunk, Simicska Lajos érdekeltségében álló Mahir Citypostertől, mint az általa kritizált ellenzéki párt. Ez azt jelentette, hogy míg a Jobbik átlagosan 8500 forintot fizetett egy óriásplakátért idén tavasszal, a Fidesznek mindössze 5000 forintot kellett hét éve. Utóbbi összeg pedig jóval az akkori piaci árak alatt maradt. Az esetet robbantó 24.hu azt a számlát is megszerezte, amit a párt a Mahir Cityposternek adott. Bár azon 95,6 milliós tétel szerepelt, a kormánypárt csak 35,6 millió forintot, az összeg harmadát tüntette fel az ÁSZ-nak leadott jelentésben. A Fidesz azzal védekezett: az ÁSZ minden választás után ellenőrizte a kampányköltéseiket, és mindent rendben is találtak.
Ám a számvevőszék mai közleményében arról írt: már 2011-ben jelezték, hogy „a kampányráfordítások nyilvánosságát, a magánszektor támogató szerepének megismerését korlátozta az a jogszabályi hiányosság, miszerint a kampánycélú reklámok, plakátok kiadóit nem terheli sem az Országos Választási Bizottság, sem a jelölőszervezet felé bejelentési kötelezettség, a finanszírozók, a megjelentetett példányszámok, a reklámanyagok mérete és értéke tekintetében”. Vagyis akkoriban az ellenőrzést végző ÁSZ számára is „ismeretlenek maradtak az utcán és a médiában megjelent hirdetések finanszírozására vonatkozó információk, amennyiben azok nem jelennek meg a jelölőszervezet nyilvántartásában”.
Ugyanakkor a 2014-es választás már a korábbiakhoz képest új lebonyolítási és finanszírozási rendszerben zajlott, miután 2013-ban szigorítottak az elszámolás rendjén.
Hidvégi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója hétfői budapesti sajtótájékoztatóján arra a kérdésre, hogy korábban a Fidesz is a listaár alatt plakátolt volna, úgy reagált, ez egy gyenge próbálkozás a Jobbik és néhány médium részéről, hogy eltereljék a figyelmet az ellenzéki pártról és a burkolt pártfinanszírozás gyanújáról. Rögzítette: a Fidesz mindig a törvényeknek megfelelően járt el, a költségekkel időben elszámoltat, s azokat az Állami Számvevőszék rendben találta. Kizárt, hogy visszaélés történt volna - jelentette ki Hidvégi.