Meddig tartsam vissza? Bunkó kalauz, többórás szenvedés a zalaegerszegi vonaton

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Beteg asszonyt utasított rendre a jegyvizsgáló, mert szóvá tette, hogy nem működnek a vécék a vonaton.

Koncz Tamás
2017. 07. 01. 13:49

A férfi Hernádra utazott a hétvégén – a menetrend szerint 9.33-as vonattal indult volna, ám csak a Kőbánya–Kispest állomáson tudta meg, hogy Volán-pótlóbuszok járnak a Köki és Dabas között, és Dabasról mehet tovább majd vonattal.

„Egyetlen útba igazító táblát nem láttam, hogy pontosan honnan is indul a Kökiről a Volán-busz – amikor mégis belebotlottam, egy óvodás módon kicelluxozott menetrendből derült ki, hogy a járat 9.52-kor startol.”

Ehhez képest mégis csak negyedórával később tudtak elindulni, a sofőr ugyanis más menetrendet használt, mint amit az utasok láttak. „A buszon egy kalauznő árulta és ellenőrizte a jegyeket. Tőle pedig azt tudtam meg, hogy sajnos máris lekéstem a dabasi vonatcsatlakozást – másfél órát kell majd várnom a helyi állomáson. Így történt meg, hogy többszörös késleltetéssel délután egyre érkeztem meg Hernádra. Három és fél óra alatt tettem meg egy 45 kilométeres utat a MÁV jóvoltából; ennyi idő alatt le is futhattam volna a távot, ha atléta lennék” – dühöngött a pórul járt utas. 

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.