Németh Szilárd szerint nem is volt hajtépés Orbán Viktor beszéde alatt

Németh Szilárd állítólag csak annyit látott, hogy valakit kivezetnek a tömegből – a Fidesz alelnöke azonban kissé elszólta magát.

MN
2017. 07. 26. 13:23
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A szolipszizmus iskolapéldáját adta Németh Szilárd az Echo Tévé műsorában: amiről nincs tudomásom, az nem létezik.

A Fidesz alelnökét a Napi Aktuális című műsorban – a kötelező Soros-körök és a migrációs téma után –  arról kérdezték, mit gondol a Tusványoson sípolva tiltakozó nő ügyéről, szerinte megfelelően kezelték-e a rendezők az incidenst (a videóban 10:39-nél kezdődik a jelenet).

Árulkodó lehet, hogy Németh Szilárd erre nyomban leszögezte: az agresszivitást és az provokációt egyaránt ki kell zárni a politikából.

Majd az újabb kérdésre – az ellenzék a nő elleni erőszakkal foglalkozik – azt mondta: úgy gondolja, hogy nem történt bántalmazás, ő csak azokra a képekre emlékszik, amikor kivezetik a nőt a tömegből.

Az Echo Tévé képes háttéranyaga sem cáfolt rá az állításra, mivel a támadást nem, csak a kivezetés pillanatait játszották be a beszélgetés alatt, írja a beszélgetést idéző 444.hu.

Németh azt is hozzátette, „az erőszakot azt ki szokták provokálni, és azért mennek oda, hogy ott fölbosszantsák az embereket” – és a napnál világosabb, hogy az említett hölgyet ezért, provokálni küldték oda.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.