A rendőrség által biztosított demonstráció keretében tépte le a kormány Soros György-ellenes plakátjait az Együtt két tucat aktivistája a főváros 16. kerületében. A Hír TV beszámolója szerint a nagytakarításnak nevezett akciót véleménynyilvánító demonstrációként, 72 órával korábban bejelentették, a rendőrség pedig tudomásul vette. Az egyenruhások biztosították, de igazoltatták is a plakátrongálókat.
Vajda Zoltán, a párt önkormányzati képviselője azt mondta: a plakátok hazudnak, félrevezetőek, és adófizetői pénzből uszítanak, ezért kell azokat eltávolítani. Amit csináltak, szerinte nem rongálás, mivel a plakát keretét nem sértik meg, de ha a plakáttulajdonos állam pert indít ellenük, vállalják a következményeket. „Nem minősül rongálásnak, nincsen társadalmi veszélyessége” – nyilatkozta Vajda Zoltán önkormányzati képviselő.
A Magyar Nemzet szombaton számolt be róla, hogy a Csongrád Megyei Főügyészség egy másik, 2015-ös ügyben felülbírálta a járási ügyészséget, és szembement az elsőfokú ítélettel is, amikor maga indítványozta két, első fokon már elmarasztalt plakátrongáló felmentését. A főügyészség az Alkotmánybírság egy korábbi határozatára hivatkozik, amely szerint a közügyek vitatása és a véleménynyilvánítás szabadsága előrébb való, és az ezt korlátozó büntetőjogi tényállásokat megszorítóan kell értelmezni.