Tizenkét új helyszínnel gazdagodott a világörökségi lista

Első ízben került fel Angola és Eritrea, három helyszínt ki is terjesztettek a szakértők.

Az UNESCO július 2. óta Krakkóban ülésező világörökségi bizottsága 41. ülésén felvette a listára az északnyugat-kínai Csinghaj–Tibet-fennsík északkeleti peremén elterülő Csinghaj Hoh Hszil természetvédelmi területet, amely a világ legnagyobb és legmagasabban fekvő fennsíkja. A több mint 4500 méterrel a tengerszint felett fekvő terület számos növény- és állatfajnak ad otthont. A területen halad át a veszélyeztetett fajok közé tartozó tibeti antilop vándorlási útvonala is.

Felkerült a listára az argentínai Los Alerces Nemzeti Park. Az egymást követő eljegesedések látványos nyomait – morénák, édesvizű tavak – viselő területen a sűrű, mérsékeltövi erdőségek dominálnak. A térség kulcsfontosságú szerepet játszik a Patagóniai Erdő néhány utolsó érintetlen szegmensének megőrzésében és számos fenyegetett őshonos növény-, valamint állatfaj otthonául szolgál.

Világörökség lett a Mongólia és Oroszország területére kiterjedő Bajkálontúl, amely a helyi éghajlat periodikus változásaiból adódóan egyedülálló élővilágnak ad otthont. A prérikben, erdőkben, tavakban és vizenyős területekben gazdag vidéken ritka állatfajok – például az amuri daru – és több millió sebezhető, veszélyeztetett vagy fenyegetett vándormadár talál menedéket.

A nyugat-afrikai Angola Mbanza-Kongo óvárosával debütált a világörökségi listán. Az 570 méter magasan fekvő terület volt a 14. és 19. század közötti Kongói Királyság politikai és spirituális központja. A 15. században érkezett portugálok kőépületekkel egészítették ki a várost, amely a fekete-afrikai területek közül a legjobban illusztrálja, hogy milyen gyökeres változásokat eredményezett Közép-Afrikában a kereszténység elterjedése és a portugálok megérkezése.

Ugyancsak első ízben került fel a listára Eritrea, amelynek fővárosát, Aszmarát választotta be a bizottság a világörökségi helyszínek közé. A város az 1890-es években vált az olasz gyarmatosító erők fontos bázisává, majd 1935 után komoly fejlesztések kezdődtek a területen. A bizottság szerint Aszmara kivételes példája a 20. század elején zajlott korai modernista urbanizációnak.

Felkerült a világörökségi helyszínek közé a Dél-afrikai Köztársaság északi részén elterülő Khomani kulturális tájegység. A homokban gazdag területről előkerült leletek tanúsága szerint a térségben már a kőkorszak óta élnek emberek. A terület fontos szerepet játszik a nomád khomani szan népcsoport életében.

Világörökség lett a kambodzsai – khmer nyelvterületi – Sambor Prei Kuk régészeti lelőhely, amelyet az Angkor előtti, Chenla birodalom fővárosaként, Ishanapuraként azonosítottak a kutatók. A területen lévő gazdagon díszített homokkő-elemek igazi mesterműnek számítanak.

Az új helyszínek között szerepel a kínai Kulangszu szigete, amely az 1900-as évektől vált az ország fontos kereskedelmi pontjává. Az aprócska szigeten egyebek között a hagyományos kínai és a nyugati építészet, valamint a korai 20. századi modernista stílus és az Art Deco ötvözéséből született új építészeti mozgalom jellegzetességei köszönnek vissza.

Az indiai Ahmadábád óvárosa a szultánság idejéből való gazdag építészeti örökségei miatt került fel a listára. A Szábarmati folyó keleti partján fekvő, fallal körülvett történelmi várost sűrűn álló hagyományos épületek, kapuval ellátott utcák, nyilvános kutak és vallási épületek tarkítják.

Világörökségi helyszín lett a törökországi Aphrodisias, magában foglalva az azonos nevű régészeti lelőhelyet és a városhoz közeli márványbányákat, valamint az északnyugat-angliai Lake District (tóvidék), amelynek a természet és az ember által formált tájai a 18. századtól kezdve voltak kedvelt témái a képzőművészetnek és az irodalomnak. Az új helyszínek között szerepel a brazíliai Valongo régészeti lelőhely is: a Rio de Janeiróban lévő rakpart volt a hajón Brazíliába szállított afrikai rabszolgák egykori fő kirakodóhelye.

A bizottság úgy döntött, hogy a Kárpátok és Németország ősi bükköseinek országhatárokon túli területei is felkerülnek a világörökségi helyszínek közé. A Kárpátokban és Európa egyéb régióiban fekvő ősbükkösök összefoglaló név 12 országot – Albánia, Ausztria, Belgium, Bulgária, Horvátország, Németország, Olaszország, Románia, Szlovákia, Szlovénia, Spanyolország és Ukrajna – foglal magába.

A strasbourgi történelmi központ (Grande-Ile) határainak kiterjesztésével immár a német adminisztráció (1871–1918) idejéből való Neustadt is a világörökségi helyszín része. A Bauhaus Weimarban és Dessauban lévő műemlékeihez pedig a bernauiak is csatlakoztak.