„Az eredmények még nem jönnek”

Az MSZP elnöke kitart amellett, hogy Gyurcsány Ferenccel nem szabad megegyezni. Interjú.

Katona Mariann
2017. 08. 05. 4:14
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Gyurcsány Ferenc már egyértelművé tette, hogy ő nem fog visszalépni. Felkészültek rá, hogy megállapodás hiányában akár még a nyerhető egyéni választókerületekben is egymás ellen fognak indulni, elősegítve ezzel a fideszes jelölt győzelmét?
– Most nem a politikai iszapbirkózással kell foglalkozni, hanem azzal, hogy kialakítsuk a viszonyunkat például az adórendszerhez, az oktatáshoz, az egészségügyhöz, a szegénységhez, a nyugdíjakhoz, a közjogi ügyekhez. Nagyon szeretnék belátható időn belül olyan tartalmi vitákat folytatni, amelyekben például tíz ehhez hasonló kérdésről mondjuk el egyenként, hogy mit gondolunk. Készen is vagyunk ezzel, és rövidesen megkeressük a lehetséges partnereket. Nagyon kíváncsi vagyok arra, ha nem hatalomtechnikai, hanem tartalmi vitákat folytatunk, hogyan fognak ahhoz viszonyulni.

– Felkészültek rá, hogy megállapodás hiányában akár még a nyerhető egyéni választókerületekben is egymás ellen fognak indulni, elősegítve ezzel a fideszes jelölt győzelmét?
– Mindent meg kell tenni azért, hogy ez ne így legyen. De ha mégis ez lesz, akkor mindent meg kell tenni, hogy egyértelműen látszódjon, kinek a hibájából történt. Gyurcsány Ferencnek, a DK-nak vagy nekünk el kell majd magyaráznunk, miért nem működünk együtt. De nagyon fontos, hogy szerintem hibás az a stratégia, amely a mai közvélemény-kutatások alapján próbál meg elemzéseket megfogalmazni. Egyre nő azok száma, akik el akarnak menni szavazni, csak még nem tudják, kire. A Fidesznek ma már nincs többsége. Tízből négy ember mondja azt, hogy a kormánynak folytatnia kell a munkát. Nekünk van egy ajánlatunk: azt kell eldönteni, hogy négy év Orbánnal, vagy négy év Botkával. Sajnos az látszik, hogy a józan mondatok ma nem nagyon tudnak talajt fogni. Én most nem erőltetnék különösebben semmit. Várjunk, és mindenki mutassa meg, hogy kit képvisel, és mit tud ebbe a házasságba hozni.

– Vagyis nincs forgatókönyv arra, ha például Angyalföldön, a baloldali fellegvárban az önök jelöltjével szemben elindul Gyurcsány Ferenc? Vagy bárhol, bármelyik DK-s „nagyágyú”?
– Egy ilyen stratégiára nem kell és nem is lehet forgatókönyvet készíteni. Valakinek majd el kell magyarázni a választóknak, hogy a győzelem esélye nélkül miért indul el. Ha jól csináljuk, akkor a DK-nak kell elmagyarázni, ha rosszul, akkor nekünk. Ha forgatókönyv, akkor legyen világos a másik oldal stratégiája. Kell nekik egy választási rendszer, ami megkönnyíti a győzelmüket. Kell nekik egy folyamatosan megújuló ellenség, ezek lehetnek a migránsok, lehet Soros György és lehet a CEU. Kell a saját média, amely hazugsággyárként működik, és kell egy széttöredezett ellenzék. Ideje volna mindenkinek rájönni, aki kormányváltást akar, hogy az elmúlt hét év ellenzéki stratégiái megbuktak. Ez legyen mindenkinek a sorvezető a következő nyolc hónapban. Mit akar, hol áll és kivel van.

– Ki javasolta egy hónapokkal ezelőtti elnökségi ülésen, hogy Molnár Zsolt feleljen a budapesti kampányért?
– Ez én voltam természetesen, de akkor inkább az elnökségen belüli munkamegosztást alakítottuk ki. Az országos választási bizottság most arról döntött, hogy a legsikeresebb polgármesterünket, Tóth Józsefet bízza meg a választási győzelem elősegítésével.

– Pusztán a véletlennek tudja be, hogy Botka László és Molnár Zsolt között nyíltan lezajlik egy konfliktus, ezt látszólag rendezik, majd Botka László leveszi Molnár Zsoltot a budapesti kampányról?
– Igen. Én azt kérem, összeesküvés-elméletek helyett a politikai véletleneknek is adjunk helyet, mert ez az ügy ebbe a kategóriába tartozik.

– Pártelnökként ön miben számít ezek után Molnár Zsolt munkájára?
– Molnár Zsolt nagyon fontos szereplője az országos elnökségnek, nagyon jól képviseli Budapest érdekeit az országos politikában, és a nemzetbiztonsági területen a szocialista párt egyik legjobban kommunikáló arcának tekintem. A szervezői feladataira ezután is szükség lesz. Nem akarok üzengetni vagy kritikákat megfogalmazni, de azért szervezeti értelemben van feladat Budapesten. Azt látom, hogy az elmúlt időszakban ők is egy picit többet foglalkoztak egyéb dolgokkal, mint a saját szervezetükkel. Tóth József pedig pont abban erős. Vagyis Angyalföld sikerének titka – túl a jó önkormányzati munkán – a rendkívül kiterjedt és hatékonyan működtetett hálózat. A választási kampány most olyan lesz, hogy a korlátlan mennyiségű pénz fog versenyezni a jó szándékkal. Annak van esélye, aki a hálózatát meg tudja mozdítani; és én most azt látom, hogy a szocialista párt az egyetlen ilyen szereplő a demokratikus ellenzéki oldalon. Média nem lesz, plakáthelyek nem lesznek, televíziós hirdetések nem lesznek, viták – gondolom – nem lesznek, tehát csak egy lehetőség van, el kell jutni az emberekhez.

– Azzal, hogy Tóth József – ahogy mondta – a legsikeresebb polgármesterük, együtt jár az is, hogy jó stratéga és jól tud majd tárgyalni egész Budapestről?
– Én ezt a mostani döntést még nem tekintem olyannak, mint ami felhatalmazná, hogy Budapesten tárgyalásokat folytasson a megállapodásról. Ma az együttműködést már nem lehet alulról felépíteni, csak felülről.

– Vagyis felül eldöntötték, hogy Gyurcsány Ferenccel nincs megállapodás, Tóth Józsefnek pedig ezt kell lemeccselnie Budapesten?
– Az idő és a józan ész összébb fogja terelni azokat az erőket, amelyek abban érdekeltek, hogy legyen kormányváltás. Mi tettünk ajánlatot miniszterelnök-jelöltre mindazoknak, akik nem Orbán Viktort vagy Vona Gábort akarják. Nagyon fontos, hogy nem lehet azt csinálni, mint amit 2013-ban és 2014-ben.

– Botka László azt mondja, hogy neki kell lennie a baloldal közös miniszterelnök-jelöltjének, közös lista kell, és közös egyéni jelöltek. Jelenleg úgy tűnik, egyetlen másik baloldali párt sem partner ebben. Botka László ringbe száll 2018-ban úgy is, ha csak az MSZP kormányfőjelöltje?
– A mai elemzésekből kiindulva valóban ez lenne a helyes megállapítás, de a helyzet azért nem ilyen egyszerű. A most még elzárkózó szereplőknek néhány hónap múlva elérkezik az igazság pillanata, és rádöbbennek, hogy a taktikájukkal nemhogy leváltani nem fogják a Fideszt, de az esélyük sem lesz meg rá, hogy érdemben befolyásolják Magyarország életét. Akkor majd el kell dönteniük, hisznek-e abban a forgatókönyvben, hogy három, egyenként egy-egy százalékos párt fúziója majd tizenhat százalékot eredményez. Ha nem, akkor mi még mindig készen állunk, hogy a lehetséges együttműködést újragondoljuk.

– Önöknél is eljön az igazság pillanata, amikor újra kell gondolni a stratégiájukat? Vagy ez csak mindenki másra érvényes?
– Eljöhet az a pillanat, amikor nekünk is magunkba kell nézni és el kell dönteni, a helyes úton járunk-e. Én még nem látom ezt a pillanatot, úgy érzem, hogy jó az irány. Mivel alapvetően demokratának tartom magam, nem zárom ki azt a lehetőséget, hogy bármikor, belátható időn belül mi is azt mondjuk, végiggondoljuk, hogy kell-e valahol a saját lépéseinken, stratégiánkon változtatni.

– Akár még Gyurcsány Ferenc kapcsán is?
– Szeretném kikeverni a közbeszédet abból, hogy csak az az összefogás, amiben Gyurcsány Ferenc benne van. Ez súlyos tévedés. Meg kell érteni, hogy a Fidesz taktikája egyszerű: kell egy választási törvény, állandó ellenségkép, le kell nyúlni a médiát, és lázas állapotban kell tartani az ellenzéket. Kiváló ajándék ehhez Gyurcsány Ferenc a saját személyiségével és mozgásával. Nekem az a dolgom, hogy a meglévő szavazóinkat stabilizáljam, Botka Lászlónak pedig az, hogy újakat hozzon.

– Ránézve a közvélemény-kutatási adatokra, az MSZP támogatottsági szintjére Botka László jól dolgozik?
– Az eredmények még nem jönnek, de fognak. Botka László pedig jól dolgozik. Ha megnézzük a kutatásokat, látszik, hogy minden párt szinte ugyanazon a szinten mozog, ráadásul mi nagyon szűkös anyagi feltételekkel tesszük, amit teszünk. Május 27-ig szabad szemmel is látható növekedést tudtunk produkálni. Akkor azonban megtörtént az, ami szinte majdnem minden szervezetnek a sajátja: hogy volt egy belső újrapozicionálása mindenkinek. Ebből nem jöttünk ki időben, sőt a végén egy kissé csatazajosra sikerült. Annyira érzékeny a rendszer, hogy emiatt a növekedés le is állt. Most újra az emberekkel fogunk foglalkozni, és jön is majd az eredmény.

– Vannak kollaboránsok a párban?
– Nincsenek. Az még nem jelent kollaborációt, ha valakinek a saját érdekében legitim stratégiája van. Még akkor sem, ha az közelebb áll a kormánypártok forgatókönyvéhez, mint a mi elképzeléseinkhez. Ezt viszont nem kell kívül megvitatni.

– Azzal egyetért, hogy vannak az MSZP-n belül olyan érdekcsoportok, amelyek célja Botka László gyengítése?
– A szocialista párt elmúlt hét-nyolc éve arról szólt, hogy már nincs Horn Gyula az élén, és olyan az alapszabálya, ami bizonyos szempontból meg is akadályozza, hogy olyan ember legyen a vezető, aki bármit megtehet. Túl sok a fék és az ellensúly a rendszerben, ami miatt egyezségeket kell kötni. Ma én azt gondolom, hogy csak a kamikaze-tanfolyamot végzettek gondolják, hogy Botka László nélkül el lehet jutni 2018-ig. Normálisan gondolkozó, komolyan vehető, reális politikai stratégiát felvázoló emberrel nem találkoztam, aki úgy gondolja, hogy Botka László nélkül kell tovább menni.

– Mekkora tétben fogadna Botka László miniszterelnökségére?
– Az a kérdés, hogy meg tudunk-e mozdítani új szavazókat, meg tudjuk-e értetni, változásra van szükség. Ennek pedig a vezéralakja Botka László. Ha előbbiek sikerülnek, akkor nagy tétet hajlandó lennék feltenni utóbbi miniszterelnökségére.

– Ha nyernének a választásokon, készülne valamilyen kormányzati szerepre?
– Az én feladatom a következő 240 napban mindent megtenni azért, hogy a kormányzásra felkészüljünk. Úgy gondolom, a politikai pályám azzal folytatódna, ha megnyernénk a választásokat, hogy kezeljem az elmúlt hat-hét évben felhalmozott hibákat. Tehát a válasz az, hogy nem.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.