Néhány zseni nem menti meg a magyar informatikaoktatást

Néhány kiváló diákunk tényleg a világ élvonalába tartozik, az informatikaoktatásunk mégis le van maradva.

– Az első kiemelkedő eredményem az volt, amikor az általános iskola harmadik osztályában bejutottam a Zrínyi Ilona matematikaverseny döntőjébe. Azóta több versenyen is jó eredményt értem el, ezért indulhattam a diákolimpiai válogatón is – kezdi „versenykarrierjének” történetét a tizenhét éves Gáspár Attila, aki az olimpiai csapat vezetője előzetes figyelmeztetésének megfelelően igen szűkszavú, ugyanakkor komoly fiatalember benyomását kelti. – Még sohasem jártam muszlim országban, ez adta a mostani diákolimpia különlegességét. Tavaly Hongkongban, idén pedig Rio de Janeiróban vettem részt a matematikai diákolimpián. A mostani versenyen egyébként az volt igazán szokatlan, hogy – legalábbis az első napon – a feladatok megoldása nem igényelt igazán komplex programozási megoldásokat. Ez nem így szokott lenni.

Bár Irán meglepő helyszínnek tűnhet egy diákolimpia számára, ha Teherán viszonylagos elzártságát és Amerikával szembeni feszült viszonyát tekintjük, de az ország diákjai (lányok és fiúk vegyesen) igen jól szoktak szerepelni a hasonló megmérettetéseken. A napokban elhunyt Maryam Mirzakhani matematikusnő kétszer is aranyérmet nyert a matematikai olimpián, egyik alkalommal maximális pontszámmal.

– Idén 29. alkalommal rendezték meg az informatikai diákolimpiát, amelyen 84 ország vett részt, négyfős csapatokkal – bár a verseny kizárólag egyéni, így az azonos országból érkezett gyerekek egymással is versenyeznek. A viadalt valójában helyesebb lenne algoritmikus problémamegoldó versenynek nevezni, hiszen az indulók köznapi problémákkal szembesülnek, amelyek megoldására programokat kell írniuk – mondta lapunknak Horváth Gyula csapatvezető, az Eötvös Loránd Tudományegyetem docense és a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT) tehetséggondozási szakosztályának alelnöke.

Az NJSZT központi szerepet játszik a tehetséges informatikusjelöltek olimpiai felkészítésében. – A verseny két napján öt-öt órán keresztül folyik a küzdelem. Mindkét nap három problémára kell megtalálniuk a megfelelő matematikai modellt, majd a megoldásként írt algoritmust tesztelniük kell, mielőtt beadják a zsűrinek. Tehát nem elég erősnek lenni matematikából, legalább annyira „mérnökfejjel” is kell gondolkodni, hogy megtalálják a program hibáit, és hatékonnyá alakítsák az algoritmust.

Az egyik feladatban például egy elképzelt mobiltelefon-átjátszó torony huzalozását kellett a versenyzőknek megoldaniuk. Tehát arra a problémára kellett algoritmust írniuk, hogy hogyan köthetik össze a rendszer bizonyos elemeit oly módon, hogy a legkevesebb drótot használják e célra, afféle minimalizációs problémaként. Egy másik példa labirintusból kivezető útvonal megtalálásáról szólt. A versenyzőknek meg kellett találniuk a feladatok hátterében rejlő összefüggéseket, és olyan programot szükségeltetett írni, hogy amikor a zsűri lefuttatta azt (és olyan kezdeti értékeket táplált beléjük, amelyeket a diákok nem ismerntek), akkor eredményül a megfelelő megoldást dobja ki. Emellett elvárás az is, hogy a program limitidőn belül (tehát gyorsan) lefusson. Ez a feltétel azt kívánja, hogy a versenyzők a leghatékonyabb, legrövidebb algoritmust találják meg a problémára. Ugyan a programsorok „eleganciáját”, innovativitását nem értékelik, ha túl nehézkes, sok szükségtelen elemet tartalmaz, az a gyorsaság kárára megy. Ez azonban nem zárja ki, hogy a résztvevők gyökeresen eltérő módszerrel találjanak rá a helyes megoldásra, hiszen csak a jó eredmény számít.

– A feladatok megoldásának elején általában legalább fél órát gondolkodással töltök, és utána kezdem csak „leprogramozni” az algoritmust. A programozást először magam tanultam, később az iskolai informatika-szakkörön tanultam tovább. A rendes iskolai számítástechnika-óráknak ugyanakkor semmi közük nincs az olimpiai feladatokhoz. Mi nem is tanulunk programozni ott, mindössze a programok használatát oktatják – mondja Gáspár Attila. – Én matekból egyébként jobb vagyok, mint informatikából, és azt jobban is szeretem. Jövőre fogok érettségizni, és valószínűleg Cambridge-be fogok jelentkezni. Még nem döntöttem el, de talán a matematikaszakra. Bár nehéz bejutni, de talán a három olimpiai aranyérem segíteni fog.

A diákolimpiákon nem csak az abszolút első helyezett kap aranyérmet, hanem többen is (idén a legjobb huszonöt). Gáspár Attila a pontszámok összesítésében a háromszáznégy induló közül a 14. helyen végzett. A magyar csapat másik három tagja közül Mernyei Péter a 41. lett, és ezüstérmet kapott, Janzer Orsolya Lili 90. lett bronzéremmel, Radnai László pedig 271. helyezésével dicséretben részesült. A magyar csapat vezetői értékelésükben megjegyezték, hogy ezek az eredmények gyengébbek ugyan, mint ahogy az a kilencvenes években megszokott volt, ugyanakkor az utóbbi években javuló trend érződik. Azt is kiemelik, hogy egyértelmű az összefüggés az olimpiai eredményesség és a magyar informatikai országos középiskolai verseny (OKTV) indulóinak létszáma között. Húsz éve még évente 2500-an indultak ezeken, ma csak hét-nyolcszázan.

Gáspár Attila eredménye azért is különösen figyelemre méltó, mert ugyanő már két aranyérmet szerzett az idei és a tavalyi matematikai diákolimpián is. Ilyenre a magyar csapat történetében még sohasem volt példa, de világszerte is nagyon ritka. Az efféle, való életből kölcsönzött feladatok megoldását, és különösen a megoldás során felmerülő hibák kiküszöbölését nem lehet pusztán elméleti úton megtanulni, tudjuk meg Horváth Gyulától. Ahhoz, hogy bárki is rutinossá váljon, gyakorolnia kell rengeteg példán keresztül. Ehhez létezik nyilvánosan elérhető programozási feladatgyűjtemény a Mester.inf.elte.hu címen. A magyar indulók egy év alatt rengeteg hasonló, alkalmanként rendkívül nehéz feladatot megoldottak az olimpia előtt. Az országos középiskolai informatikaversenyek legjobbjait hívják be az olimpiai válogatóra. Ez önmagában is többfordulós, kieséses rendszerben folyik, míg végül kiválasztják a négy olimpiai indulót. Ők ezután intenzív felkészítésen vesznek részt az ELTE-n.

Az efféle nemzetközi diáksikerek mindig jó alkalmat kínálnak arra, hogy a pillanatnyi diadaltól kissé hátrébb lépve megvizsgáljuk, hogy hogyan áll az adott tantárgy oktatása Magyarországon. Ugyanis nagyon könnyű az olimpiai aranyak láttán abba az illúzióba esni, hogy mindez az magyar oktatási rendszer erősségét bizonyítja. Sokan máig abban a hiszemben élnek évtizedek óta, hogy a magyar iskola a legjobb a világon, hiszen mindig is rengeteg aranyat nyertek a legjobb tanulóink. De néhány zseni eredményei, akik képességeik okán vélhetően bármely oktatási rendszerben a legjobbak közé lennének képesek emelkedni, nem tekinthető reprezentatív mintának az oktatás egészére nézve. Miközben el kell ismerni sikereiket, érdemes alaposan utánajárnunk, hogy az oktatási rendszer mit tud adni az átlagos képességű gyerekek tízezreinek. Az informatikaoktatás pedig e tekintetben nincs jó helyzetben.

– A jelenleg érvényes kerettanterv nemcsak hogy a legtehetségesebbek kiemelkedését és például a diákolimpiákon való eredményes szereplését nem segíti, de még arra sem jó, hogy a gyerekek az alapokat elsajátítsák. Olyan kevés a számítástechnika óraszáma, és ebbe bele kell zsúfolni mindent, hogy egyszerűen nincs idő a programozás oktatására – tartja Horváth Gyula. – Ahelyett, hogy javulna, most rosszabb a helyzet, mint húsz évvel ezelőtt. Hiába mondjuk ezt el mindenhol, azt kell tapasztalnunk, hogy a szakmai érveknek nincs semmi súlyuk. E hiányosságnak számos, akár gazdasági következménye is van. Az egyetemre felvett informatikushallgatóknak mindössze harmada végez. De nagy tévedés, hogy a gimnáziumi informatika csak a jövőbeli programozók számára lenne fontos. Valójában olyan készségeket, az úgynevezett algoritmikus gondolkodást (computational thinking), a kreatív problémamegoldást fejleszti, amire semmi más nem képes. Vannak országok, mint például Nagy-Britannia, ahol ezt az elvet az oktatás egészére kezdik alkalmazni. Az ottani oktatási miniszter kijelentette, hogy nem az a cél, hogy a gyerekek tudjanak okostelefont használni, hanem az, hogy tudjanak rá alkalmazást írni. Lehet, hogy ez túlzás, de azt jól mutatja, hogy más országokban teljesen más szemlélettel rendelkeznek az oktatás irányítói, mint nálunk.

Az alapvető középiskolai informatikaoktatás elégtelensége okolható az egyetemi oktató szerint azért is, hogy rengeteg tehetséges fiatal nem is jut el odáig, hogy magyar versenyeken induljon, így felfigyeljenek rá. Persze sehol a világon nem elegendő az átlagos iskolai felkészültség ahhoz, hogy a diákolimpián sikeres legyen valaki, de az iskolai légkör mégis számít, mert ott mutatkozik meg, hogy a társadalom mennyire értékeli a szellemi teljesítményt.