Néhány zseni nem menti meg a magyar informatikaoktatást

Néhány kiváló diákunk tényleg a világ élvonalába tartozik, az informatikaoktatásunk mégis le van maradva.

Az egyik feladatban például egy elképzelt mobiltelefon-átjátszó torony huzalozását kellett a versenyzőknek megoldaniuk. Tehát arra a problémára kellett algoritmust írniuk, hogy hogyan köthetik össze a rendszer bizonyos elemeit oly módon, hogy a legkevesebb drótot használják e célra, afféle minimalizációs problémaként. Egy másik példa labirintusból kivezető útvonal megtalálásáról szólt. A versenyzőknek meg kellett találniuk a feladatok hátterében rejlő összefüggéseket, és olyan programot szükségeltetett írni, hogy amikor a zsűri lefuttatta azt (és olyan kezdeti értékeket táplált beléjük, amelyeket a diákok nem ismerntek), akkor eredményül a megfelelő megoldást dobja ki. Emellett elvárás az is, hogy a program limitidőn belül (tehát gyorsan) lefusson. Ez a feltétel azt kívánja, hogy a versenyzők a leghatékonyabb, legrövidebb algoritmust találják meg a problémára. Ugyan a programsorok „eleganciáját”, innovativitását nem értékelik, ha túl nehézkes, sok szükségtelen elemet tartalmaz, az a gyorsaság kárára megy. Ez azonban nem zárja ki, hogy a résztvevők gyökeresen eltérő módszerrel találjanak rá a helyes megoldásra, hiszen csak a jó eredmény számít.

– A feladatok megoldásának elején általában legalább fél órát gondolkodással töltök, és utána kezdem csak „leprogramozni” az algoritmust. A programozást először magam tanultam, később az iskolai informatika-szakkörön tanultam tovább. A rendes iskolai számítástechnika-óráknak ugyanakkor semmi közük nincs az olimpiai feladatokhoz. Mi nem is tanulunk programozni ott, mindössze a programok használatát oktatják – mondja Gáspár Attila. – Én matekból egyébként jobb vagyok, mint informatikából, és azt jobban is szeretem. Jövőre fogok érettségizni, és valószínűleg Cambridge-be fogok jelentkezni. Még nem döntöttem el, de talán a matematikaszakra. Bár nehéz bejutni, de talán a három olimpiai aranyérem segíteni fog.

A diákolimpiákon nem csak az abszolút első helyezett kap aranyérmet, hanem többen is (idén a legjobb huszonöt). Gáspár Attila a pontszámok összesítésében a háromszáznégy induló közül a 14. helyen végzett. A magyar csapat másik három tagja közül Mernyei Péter a 41. lett, és ezüstérmet kapott, Janzer Orsolya Lili 90. lett bronzéremmel, Radnai László pedig 271. helyezésével dicséretben részesült. A magyar csapat vezetői értékelésükben megjegyezték, hogy ezek az eredmények gyengébbek ugyan, mint ahogy az a kilencvenes években megszokott volt, ugyanakkor az utóbbi években javuló trend érződik. Azt is kiemelik, hogy egyértelmű az összefüggés az olimpiai eredményesség és a magyar informatikai országos középiskolai verseny (OKTV) indulóinak létszáma között. Húsz éve még évente 2500-an indultak ezeken, ma csak hét-nyolcszázan.

Gáspár Attila eredménye azért is különösen figyelemre méltó, mert ugyanő már két aranyérmet szerzett az idei és a tavalyi matematikai diákolimpián is. Ilyenre a magyar csapat történetében még sohasem volt példa, de világszerte is nagyon ritka. Az efféle, való életből kölcsönzött feladatok megoldását, és különösen a megoldás során felmerülő hibák kiküszöbölését nem lehet pusztán elméleti úton megtanulni, tudjuk meg Horváth Gyulától. Ahhoz, hogy bárki is rutinossá váljon, gyakorolnia kell rengeteg példán keresztül. Ehhez létezik nyilvánosan elérhető programozási feladatgyűjtemény a Mester.inf.elte.hu címen. A magyar indulók egy év alatt rengeteg hasonló, alkalmanként rendkívül nehéz feladatot megoldottak az olimpia előtt. Az országos középiskolai informatikaversenyek legjobbjait hívják be az olimpiai válogatóra. Ez önmagában is többfordulós, kieséses rendszerben folyik, míg végül kiválasztják a négy olimpiai indulót. Ők ezután intenzív felkészítésen vesznek részt az ELTE-n.

Az efféle nemzetközi diáksikerek mindig jó alkalmat kínálnak arra, hogy a pillanatnyi diadaltól kissé hátrébb lépve megvizsgáljuk, hogy hogyan áll az adott tantárgy oktatása Magyarországon. Ugyanis nagyon könnyű az olimpiai aranyak láttán abba az illúzióba esni, hogy mindez az magyar oktatási rendszer erősségét bizonyítja. Sokan máig abban a hiszemben élnek évtizedek óta, hogy a magyar iskola a legjobb a világon, hiszen mindig is rengeteg aranyat nyertek a legjobb tanulóink. De néhány zseni eredményei, akik képességeik okán vélhetően bármely oktatási rendszerben a legjobbak közé lennének képesek emelkedni, nem tekinthető reprezentatív mintának az oktatás egészére nézve. Miközben el kell ismerni sikereiket, érdemes alaposan utánajárnunk, hogy az oktatási rendszer mit tud adni az átlagos képességű gyerekek tízezreinek. Az informatikaoktatás pedig e tekintetben nincs jó helyzetben.

– A jelenleg érvényes kerettanterv nemcsak hogy a legtehetségesebbek kiemelkedését és például a diákolimpiákon való eredményes szereplését nem segíti, de még arra sem jó, hogy a gyerekek az alapokat elsajátítsák. Olyan kevés a számítástechnika óraszáma, és ebbe bele kell zsúfolni mindent, hogy egyszerűen nincs idő a programozás oktatására – tartja Horváth Gyula. – Ahelyett, hogy javulna, most rosszabb a helyzet, mint húsz évvel ezelőtt. Hiába mondjuk ezt el mindenhol, azt kell tapasztalnunk, hogy a szakmai érveknek nincs semmi súlyuk. E hiányosságnak számos, akár gazdasági következménye is van. Az egyetemre felvett informatikushallgatóknak mindössze harmada végez. De nagy tévedés, hogy a gimnáziumi informatika csak a jövőbeli programozók számára lenne fontos. Valójában olyan készségeket, az úgynevezett algoritmikus gondolkodást (computational thinking), a kreatív problémamegoldást fejleszti, amire semmi más nem képes. Vannak országok, mint például Nagy-Britannia, ahol ezt az elvet az oktatás egészére kezdik alkalmazni. Az ottani oktatási miniszter kijelentette, hogy nem az a cél, hogy a gyerekek tudjanak okostelefont használni, hanem az, hogy tudjanak rá alkalmazást írni. Lehet, hogy ez túlzás, de azt jól mutatja, hogy más országokban teljesen más szemlélettel rendelkeznek az oktatás irányítói, mint nálunk.

Az alapvető középiskolai informatikaoktatás elégtelensége okolható az egyetemi oktató szerint azért is, hogy rengeteg tehetséges fiatal nem is jut el odáig, hogy magyar versenyeken induljon, így felfigyeljenek rá. Persze sehol a világon nem elegendő az átlagos iskolai felkészültség ahhoz, hogy a diákolimpián sikeres legyen valaki, de az iskolai légkör mégis számít, mert ott mutatkozik meg, hogy a társadalom mennyire értékeli a szellemi teljesítményt.