Nagy valószínűség szerint calicivírus-fertőzés áll a budakalászi idősotthonban történt megbetegedések hátterében – mondta Szentes Tamás, az országos tiszti főorvosi feladatokért felelős helyettes államtitkár egy más témában tartott, pénteki sajtótájékoztatón.
Budapest Főváros Kormányhivatala csütörtökön arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a Szentendrei Járási Hivatal és a kormányhivatal azonnali hatállyal vizsgálatot indított a budakalászi Napvirág Idősek Otthonában, ahol a napokban három idős ember meghalt, további hét megbetegedett.
Az Országos Mentőszolgálat bejelentése nyomán a két hivatal népegészségügyi szakemberei haladéktalanul megkezdték a járványügyi és élelmezés-egészségügyi vizsgálatot hányásos, hasmenéses megbetegedések miatt. A további megbetegedések megelőzése érdekében egyebek között szigorított fertőtlenítést rendeltek el. A betegeket kórházba szállították, a székletminták, az élelmiszer- és ételminták, a tisztasági mintákat begyűjtötték, laboratóriumi vizsgálatuk zajlik.
Lipterné Bierbaum Erika, az intézmény vezetője az otthon honlapján csütörtökön azt közölte, hogy a működés felügyeletét végző hatóságok által indított vizsgálatok még zajlanak, ezek befejezéséig nem kívánnak nyilatkozni. Hozzátette: az intézmény a működése során a szakmai protokollok szerint jár el, vagyis folyamatosan fokozott figyelmet fordítanak az idősek gondozására, a korukra és betegségeikre tekintettel.
„Jelen helyzet, valamint a tisztiorvosi szolgálat által kiadott hőségriasztás észszerű kezeléséhez szükséges valamennyi intézkedést megtettük, és folyamatosan meg is tesszük. Az intézmény működése – valamennyi területen – az eseményektől függetlenül folyamatos” – fogalmazott a közleményben a vezető.