Az új pólus pártjait hívja tárgyalásra Juhász Péter

A politikus szerint az LMP, a Momentum, a Párbeszéd és az Együtt mind ugyanazt akarják. Juhász már a jövő héten megkeresi a pártok vezetőit.

MTI
2017. 09. 24. 11:44
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tárgyalásokat kezdeményezünk az új pólus pártjaival – jelentette ki vasárnapi sajtótájékoztatóján Juhász Péter, az Együtt elnöke. Mint mondta, régi pártokból nem lesz megújulás a magyar politikában, ezért az Együtt a pártlisták szintjén kizárólag a 2010 előtt nem kormányzó pártokkal képzeli el az együttműködést.

Juhász Péter leszögezte: az új pólus pártjai, az LMP, a Momentum, a Párbeszéd és az Együtt mind ugyanazt akarják. Megbuktatni Orbán Viktort 2018-ban, de nem akarnak visszatérni a 2010 előtti időszak politikájához sem. Ezért nincs okuk nem együttműködni egymással. 

A pártelnök hozzátette azt is: az Együtt már bemutatta mind a 106 jelöltjét, illetve programját is, tehát a választók pontosan tudhatják, hogy mit és kikkel kíván képviselni a 2018 utáni Országgyűlésben. Ugyanakkor felelős és józan ellenzékiként pártja tisztában van azzal is, hogy csakis együttműködésben váltható le a Fidesz. Ezért kell pártlisták szintjén együttműködés az új pólus pártjai között, az egyéni jelöltek szintjén pedig koordinálásra van szükség a többi demokratikus párttal mind a 106 választókerületben.

„Az Együtt által megrendelt részletes, átfogó és hiteles kutatás szerint jól látszik, hogy az új pólus pártjainak vezetői messze a legelfogadottabbak a magyar politikai palettán. De az együttműködés melletti érv még ennél is népszerűbb az új pólus szavazóinak körében. Egyértelműen látszik, hogy a választók együttműködést várnak el tőlünk: az önálló indulást az új pólus szavazói nagyon nem szeretik” – olvasható a párt közleményében.

Juhász Péter már a jövő héten megkeresi a pártok vezetőit, hogy mielőbb egyeztessenek elképzeléseikről és az együttműködés lehetséges formáiról.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.