Hét kérdésből áll majd a Soros-terves nemzeti konzultáció

A bevándorlásról és a kötelező kvótáról kéri ki a kormány az állampolgárok véleményét.

MN
2017. 09. 24. 6:17
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Várhatóan hét kérdést tesz fel a kormány a bevándorlásról és a kötelező kvótáról az október elején induló nemzeti konzultáció során – mondta Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Az MTI beszámolója szerint a konzultáció érinti majd az egymillió bevándorló betelepítésére és a határzárakra vonatkozó javaslatokat. Emellett kitér majd arra a tervre is, amely alapján minden bevándorló 9 millió forint állami támogatást kapna. A kérdőíveket postai úton is el lehet küldeni, de az interneten is ki lehet tölteni.

Dömötör Csaba közölte: Soros György üzletember 2015 szeptemberében tette közzé a tervét, amelyben javaslatot tett évi egymillió menekült befogadására.

Ez „megihlette” az uniós döntéshozókat, és 2016-ra már elkészült egy javaslat, amely felső határ nélküli elosztásról szól, illetve arról, hogy milyen szankciókkal sújtják azokat az országokat, amelyek nem hajlandóak ebben részt venni – idézte az állami hírügynökség az államtitkárt.

Dömötör Csaba jelezte, német kormányzati forrás szerint egy bevándorló havi 770 ezer forintnyi eurójába kerül a német adófizetőknek. Brüsszel ezeket az anyagi és egyéb terheket, kockázatokat akarja szétteríteni az országok között – tette hozzá.

Dömötör Csaba közölte: különbséget kell tenni a menekültek és a gazdasági bevándorlók között. Magyarország minden olyan menekültnek segítséget nyújt, akit üldöznek, de a statisztikák szerint az Európába érkezők nagy része gazdasági bevándorló, aki nem ritkán hamis papírokkal menekültnek állítja be magát, és kijátssza az érvényes szabályokat – mondta az államtitkár.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.