Hatott az idős emberekre, hogy a kormány külön kampányt épített Vona Gábor Jobbik-elnök nyugdíjasokról szóló mondataira, főként a Fidesz és a KDNP szavazói körében – ez derül ki a Jobbikhoz közeli Iránytű Intézet legfrissebb felméréséből.
Emlékezetes, Vona Gábor korábban egy Facebook-bejegyzésében írt egy utcafórumáról, ahol – mint kifejtette – „szinte kétpercenként káromkodva szavalta el a TV2 hazugságait egy-egy arra tévedt fideszes nyugdíjas”. Úgy fogalmazott: „húzták maguk mögött a kis bevásárlókosarukat, és ne szépítsük, a szemeikben gyűlölet lobogott, a szájukból pedig a szennyvíz folyt”. A pártelnök azt is hozzátette, hogy minden tisztelete a szüleink és a nagyszüleink generációjáé, akinek pedig nem inge a bejegyzése, az ne vegye magára. A kormány erre kampányt épített, majd elkezdte felhívni az időseket és néhány kifejezést kiragadva úgy minősítette az esetet, mintha Vona Gábor minden nyugdíjast megsértett volna.
Az Iránytű Intézet kutatása szerint a többség hallott az ügyről, és a 60 év felettiek 59 százaléka sértőnek találta a politikus írását. Ugyanakkor, miután a cég munkatársai beolvasták a telefonba a Jobbik elnöke által írt teljes szöveget, a vélemény már megváltozott. Akkor az időseknek már csak 30 százaléka mondta azt, hogy a sértegetés volt Vona Gábor célja, míg 49 százalékuk szerint inkább a társadalom megosztottságára akarta felhívni a figyelmet.
A teljes szöveg ismeretében a megkérdezettek 56 százaléka gondolta félrevezetőnek a kormányzati kommunikációt, míg 25 százalék ezzel ellentétes véleményen volt. Az idősek esetében már mások az arányok, a 60 év felettieknek már csak éppen kevesebb mint a fele beszélt félrevezetésről, míg nagyjából harmaduk nem érzett ilyet. Az Iránytű elemzéséből az is kiderül, hogy a kormányzati kampány némileg sikeresebb volt a „nem szavazók” és a bizonytalanok körében, vélhetően azért, mert ők kevésbé tájékozódnak ilyen kérdésekben.