Hangzatos és egészen konkrét ígéretek is elhangzottak szombaton Szél Bernadett kampánynyitó beszédében: az LMP kormányfőjelöltje elmondta, hisz abban, az LMP képes visszaadni a reményt a megdermedt és bizalmatlan országnak, képes új utat mutatni a magyarságnak.
„Az igazi ellenség nem a Fidesz, hanem a reménytelenség – az emberek nem a Fidesz országában akarnak élni, de nem láttak alternatívát, és a kormányárt is ezt akarja elhitetni velük” – mondta Szél, aki totális változást ígért.
A változás egyik alapja szerinte, hogy szakítanak a társadalmat a rendszerváltás óta zsákutcába lökő politikával.
„Nem akarok a rendszerváltás pártjai által lefektetett szabályok szerint kormányozni. Azért lettem politikus, mert dühített, amit a politika világában láttam, ahogy dühíti az emberek nagy többségét is. Ha kormányra kerülünk, abban nem kap helyet olyan politikus, aki részt vett az ország 30 éve tartó lepusztításában”
– üzent az ellenzéki erőknek is Szél Bernadett. A kormányfőjelölt szerint igenis van pénz és akarat ahhoz, hogy a kormányzás céljai teljesen megváltozzanak. A fő és tervezett változások között említette az oktatás reformját – az Orbán-rendszer legnagyobb bűne szerinte az, hogy összeszerelő csarnokká züllesztette Magyarországot, ahelyett hogy innovációs központtá tette volna. Szél ingyenes első diplomát ígért, és minden költségvetési 100 forintból 20-at a képzésre szánna.
Az egészségügy szerinte jelenleg minden hazugság ellenére fizetős, a vagyoni helyzettől függ az ellátás minősége – az LMP azonban megreformálná az egészségügy rendszerét, gyűlöletkampányok, hatalmas stadionok helyett erre fordítana közpénzt.
Sokkal nagyobb teret adnának a prevenciónak is, „hiszen a legkönnyebben legyőzhető betegség az, ami még ki sem alakult”.
Szél drasztikus és azonnali béremelést ígért, hogy napi 8 óra munkából valóban fenn lehessen tartani a családokat. „Az Orbán-kormány már feladta ezt a harcot, Orbán Viktor azt mondta nekem, hogy nincs eszköz a bérrendezésre. Mi tudjuk, hogy ez nem igaz, hiszen minden évben saját költségvetési tervet készítünk, és látjuk, hogy erre is lenne forrás” – mondta Szél Bernadett. Hozzátette, nagyvállalatok helyett az LMP valóban a kkv-k támogatására építene.