Ahogy az 1-es villamoson elhangzik a következő megálló, a Hős utca neve, mintha egy kis pátoszt is kihallanánk az állomásokat egyébként szenvtelenül előrejelző női hangból. Mindez persze addig tart, amíg el nem kezdünk haladni visszafelé az időben és próbáljuk megtalálni, hogy mióta számít ez a városrész ilyen zűrös környéknek. Nem kell sokat kutatni, de így is eljutunk Moldova György riportkönyvéig, a Bűn az életig, abban már szerepelt a Hős utca. 1988-as a mű amúgy. Aztán beugrik Szomjas György filmje, a Kopaszkutya, amiben a külvárosi „dzsunga, csöves” srácoknak játszó csapat azzal alapozza meg a hitelességét a közönségénél, hogy új énekesüket, Billt így mutatja be: „egy ember a Hős utcából, akit jobban ismertek, mint minket”. 1981-es a film egyébként.
Nincs sok idő azonban a múltidézésre, az utca jelene nem engedi. Figyelni kell ugyanis, hogy ne lépjünk fecskendőbe, átlépjünk a járdán hagyott bundán, kikerüljük az eldobott konzervdobozt, és arra is ügyelünk, hogy ne csússzunk el egy ottfelejtett leopárdmintás tangán. Ilyen környezetben nem csodálkozunk azokon a közelben hallott sztorikon, miszerint itt már sokszor a szerhasználók be sem mentek a Hős utcába, hanem a villamosmegállóban intézték el az üzletet és sokszor a fogyasztást is. Innen vittek a kórházba a napokban 18 embert, és itt vásárolt állítólag az a három személy is drogot, akik rövid idő leforgása alatt meghaltak. És innen állítottak elő összesen 81 embert, akik közül a rendőrség tájékoztatása szerint 45 személy esetében indult büntetőeljárás, 43 esetben kábítószer-birtoklás, 2 esetben pedig kábítószer-kereskedelem miatt.
A rendőrök azonban nem csak a megállót lepték el. Egyenruhások nézik azokat a markolókat, amelyek a két hírhedetté vált tömb mellett próbálnak rendet tenni. Fává vastagodott gazok, szeméttel telehordott bevásárlókocsik között manővereznek a gépek.
– Megmutatom maguknak, milyen volt ez azelőtt, hogy idejöttek volna a markolók – mondja egy asszony, és egy szeméttelepre emlékeztető foghíjtelekhez navigál minket. Közben egy ciklámenruhás nő száll ki egy taxiból és míg fizet, jégkrémező kisfia megindul az utca másik oldala felé. Egy Audi érkezik, nagy gázzal. Az utolsó pillanatban kapja el a nő a fiúcska kezét. Kicsit ordítozik vele, de aztán mindenki lenyugszik. A posztoló rendőrök arcán is látni a megkönnyebbülést. Egyedül alkalmi idegenvezetőnk feldúlt még egy kicsit, de ő az itt uralkodó állapotok miatt ideges.
– Itt lakik a testvérem, és 10 500 forintot fizet rezsi nélkül ezért – mutat már a lakásban a folyamatosan beázó plafonra az asszony. Míg bementünk, minden emelet gangján őrszemek jelentek meg. Akkor is érezzük a tarkónkon figyelő tekintetüket, amikor kilépünk az utcára. És rendőrök ide vagy oda, jobbnak látjuk sietni. Már csak azért is, mert a kapuban látott vörösesbarnás, vérfoltnak látszó pacák sem ígérnek sok jót.
Meg sem állunk a következő megállóig. A falanszterbe illően ragyogó Hidegkuti Nándor Stadionnal szemben megbúvó Netovább Söröző tökéletes antitézise az MTK otthonául szolgáló arénának. Igazi békebeli hely, ahol egyszerre csak egy témáról tud beszélni az egész közönség. Egyszerre nevet is fel mindenki, amikor jeleznénk, hogy miről érdeklődnénk. Akkor vesszük észre, hogy az ivó tulajdonképpen lottózóként is funkcionál, amikor a kocsmárosnő elmeséli, hogy egy időben mindennaposnak számított, hogy beszédelegtek hozzá „ezek a gyerekek”, összefogták a szelvényeket, aztán a padkán elszívták az abból sodort rakétát. Majd szépen hanyatt estek a padkáról és a nyálukat csorgatva mentek vissza a kocsmába vizet kunyerálni.
– Egy hete volt itt nagy őrület, akkor úgy vonultak innen a Hős utca felé, mint a zombihorda – mondja, de volt egy eset, ami ennél is jobban megijesztette. Amikor egy hajnalban az egyik drogos fiú a hátára esve, megfeszült izmokkal fetrengett a járdán és úgy szűkölt közben, mint egy üldözött patkány. A fecskendők hallatán csak legyint. Ő bezárta a WC-jét a kocsmának, hogy ne kelljen minden este egy zsáknyi tűt összeszednie.
A tűk és fecskendők kapcsán, no meg az 1-es villamos hosszát, pályájának alakját és a fővárosi közlekedésben elfoglalt helyét számba véve jut eszünkbe, hogy ez a járat kicsit olyan, mintha Budapest aortája lenne. Elvégre végighúzódik a város testén; a rugalmas verőérhez hasonlóan pár évente meghosszabbodik az egyes is, és ahogy az aorta ellátja a szervezetet oxigéndús vérrel, úgy a villamos is ellátja a várost velünk, emberekkel. És egy aorta esetében nem kell túl nagy bátorság ahhoz, hogy kijelentsük: nem szerencsés, ha ennyi eldobált fecskendő és szennyeződött tű van körülötte.