Visszakapta 50 forintját a BKK rendszerét átverő fiatal

Ez derül ki az Etikus bűnöző nevű Facebook-oldalon közzétett bejegyzéséből.

MN
2017. 09. 25. 8:28
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Visszakapta az általa fizetett pénzt az a fiatal, aki egy biztonsági rést kihasználva 50 forintért tudott bérletet venni, majd azonnal jelezte a problémát – erről ő maga számolt be a neki tulajdonított, Etikus bűnöző nevű Facebook-oldalon.

A fiatal egyébként még augusztus végén ugyanezen az oldalon írt arról, hogy már nem gyanúsított az ügyben. „Az ügyészség helyt adott az engem védő Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) ügyvédje által tett panasznak” – emelte ki. Az ügyészség a közlés szerint megállapította, hogy az 50 forintos bérletvásárlással a célja valóban a biztonsági rés feltárása és ennek közlése volt a BKK felé, ezt két e-mail is bizonyítja. Ahhoz viszont, hogy kétséget kizáróan meggyőződjön a rendszerhibáról, szükséges volt a vásárlás befejezése.

Az ügyészség azt is megállapította, hogy ez a „hekkelés” vezetett az informatikai rendszer kijavításához, kizárva a továbbiakban a hasonló akciókat. A cselekmény ugyanakkor nem veszélyes a társadalomra, így nem is lehet bűncselekmény, hanem közérdekű bejelentésnek minősül, ami büntethetőséget kizáró ok.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.