Gúr Nándor, az ellenzéki párt alelnöke, országgyűlési képviselője pénteken Budapesten sajtótájékoztatón azon véleményének adott hangot, hogy egyáltalán nem irreális egy újabb munkaszüneti nap bevezetése Magyarországon.
Az EU tagállamaiban a munkaszüneti napok száma 8 és 16 között van, Magyarországon 10 – tette hozzá.
Az ellenzéki politikus rámutatott arra is, hogy sokan most is lecsúsztatják vagy szabadságot vesznek ki erre a napra.
Szóvá tette azt is, míg korábban Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere megfontolásra érdemesnek tartotta a javaslatot, most a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán (VKF) „odadobták” ezt a kérdést a munkaadók és a munkavállalók közé, hogy próbáljon megegyezni a két ellenérdekelt fél.
Felidézte, februárban frakciótársaival módosító javaslatot nyújtottak be december 24-e munkaszüneti nappá történő nyilvánítása érdekében, ezt azonban a Fidesz–KDNP elutasította.
Hozzátette: ezt követően egy magánszemély népszavazást kezdeményezett ez ügyben, amelyhez november végéig kell összegyűjteni a kétszázezer aláírást.
Kérdésre Gúr Nándor elmondta, hogy segítenek összegyűjteni az aláírásokat. Nagyjából negyvenezer aláírás összegyűjtését vállalták – közölte.
Kitért arra is, most nem nyújtják be újból javaslatukat december 24-e munkaszüneti nappá nyilvánítására, megvárják a népszavazási kezdeményezés kifutását. Szerinte ha összegyűlik a kétszázezer aláírás, akkor az erősebben fogja sarkallni a kormánypártokat a döntésre.