Eltűnt az igazságügyi tárcánál az a közérdekűadat-igénylés, amelyet a Párbeszéd EP-képviselője nyújtott be Farkas Flórián kegyelmi ügyében – írja a Hír TV online változata.
Jávor Benedek arra várt választ, hogy miért titkosították 30 évre a miniszterelnöki tanácsadó hűtlen kezelési ügyét, amely miatt börtönbe kellett volna vonulnia. A miniszterelnök tanácsadóját 1998-ban ítélték el hűtlen kezelés vádjával, de az akkori köztársasági elnöktől amnesztiát kapott, így elkerülte a börtönt.
Az Igazságügyi Minisztériumnál azt a tájékoztatást adták a politikusnak, hogy azért nem válaszolnak, mert a dokumentum eltűnt.
A Hír TV emlékeztet arra, hogy Farkas Flóriánnak nem ez lehet az egyetlen büntetőügye, a nyáron például csalás és közokirat-hamisítás miatt két roma politikus feljelentette a Lungo Drom elnökét a Fővárosi és a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészségen, mivel úgy vélték, a Lungo Drom gazdasági és pénzügyeiről Farkas Flórián által készített jegyzőkönyvek közokirat-hamisításnak minősülnek. Az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) képviselői a roma szervezet VIII. kerületi épületére bejegyzett, 60 milliós jelzálogjogot is firtatták.
Október elején a Nemzeti Adó- és Vámhivatal házkutatást tartott az ORÖ volt megyei irodáiban, amelyek többségében a képviselők lakásán működtek. A RomNet számolt be róla, hogy 34 szabálytalanul működtetett, és azóta már bezárt irodában is iratokat foglaltak le, a költségvetési csalás gyanújával zajló büntetőeljárás részeként.
Lakatos Oszkár több alkalommal is bírálta a fideszes politikust a Hír TV-ben. Június végén arról beszélt, Farkas Flórián vezetése alatt került csődközeli állapotba az ORÖ, mivel a miniszteri biztos ellenőrzés nélkül kapott pénzeket az államtól. Az Egyenesen című műsorban pedig azt mondta, a hatóságok politikai nyomásra odázzák el a Farkashoz köthető ügyek vizsgálatait.