DK: Tűrhetetlen, hogy Orbán Viktor adóforintokból vásárol külhoni szavazatokat

A Demokratikus Koalíció kitart amellett, hogy ne szavazhassanak azok, akik soha nem éltek Magyarországon.

MN
2017. 10. 03. 13:09
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Demokratikus Koalíció azt szeretné, hogy ne szavazhassanak a magyar választásokon azok, akik soha nem éltek Magyarországon. A párt alelnöke keddi, budapesti sajtótájékoztatóján kijelentette: jognak és kötelességnek együtt kell járnia, ezért csak az voksolhasson, aki viseli annak következményeit.

Vadai Ágnes emlékeztetett arra, hogy a közelmúltban készült el az erdélyi Szászfenesen egy református templom, amelynek építését a magyar kormány anyagilag is támogatta. A templomavatón mondott beszédében Orbán Viktor miniszterelnök „alig burkoltan kijelentette”, a község azért kapott pénzt az építkezésre, mert 2014-ben „az erdélyi magyarok a Fideszre szavaztak”, és akkor várhatnak további pénzeket, ha jövőre is a mostani kormányt támogatják – fogalmazott a független képviselő.

A Demokratikus Koalíció helyesnek tartja, ha a mindenkori magyar kormány hozzájárul a határon túli magyar közösségek oktatási, kulturális kiadásaihoz és a határon túli magyarság nemzeti identitásának megőrzéséhez. Ugyanakkor tűrhetetlen és elfogadhatatlan, hogy Orbán Viktor a magyarországi adófizetők pénzén vásároljon magának szavazatokat a szomszédos országokban – jelentette ki Vadai Ágnes.

Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke is azzal a záradékkal írta alá szeptemberben nyolc ellenzéki párt közös megállapodását a választási törvényjavaslatról, hogy továbbra sem ért egyet azzal, hogy azok, akik nem itt élnek életvitelszerűen (vagy nem itt éltek az elmúlt években), szavazhassanak.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.