Durván reagált a külügy az amerikai ügyvivő szavaira

David Kostelancik a sajtószabadságért aggódott, Magyar Levente szerint senki sem kérte, hogy nyilatkozzon.

MN
2017. 10. 18. 17:01
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Még kedden éjszaka bekérették a külügyminisztériumba David Kostelancik amerikai ügyvivőt, vagyis a nagykövet feladatait ellátó diplomatát, és kifejezték a tiltakozásukat a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) székházában tartott keddi előadása miatt – mondta szerdán Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) parlamenti államtitkára.

Kostelancik egyebek mellett a magyar sajtó szabadságáért aggódott, amikor arról beszélt:  a demokratikus kormányok nem nyomhatják el kritikusaikat, nem hozhatnak törvényeket a szabad sajtó ellenében, nem érheti baj az újságírókat. Az ügyvivő szerint vannak még független, ellenzéki médiumok Magyarországon, de számuk egyre fogy, jelentőségük egyre kisebb, így az emberek nem találkozhatnak nézetkülönbségekkel.

###HIRDETES###

Az MTI tudósítása szerint Magyar Levente úgy reagált: Kostelancik beszédével több probléma is van:

Egyrészt senki nem kérte, hogy nyilatkozzon. Másrészt semmilyen morális és politikai felhatalmazással sem rendelkezett. Harmadrészt pedig Magyarország szuverén államként kikéri magának, hogy bármely ország ilyen módon beavatkozzon a néhány hónap múlva esedékes parlamenti választásába.

 

Az államtitkár szerint elfogadhatatlan, hogy bárki minősítgesse a magyar demokráciát, hiszen Magyarország sem veszi a bátorságot arra, hogy megfogalmazza az álláspontját más államok belügyeiről. A kormány sem teszi közzé az amerikai belpolitikáról vagy az emberi és szabadságjogok tengerentúli helyzetéről alkotott véleményét, bár van ilyen. 

A kormány minden, magyar belügyet érintő, valótlanságokon alapuló megnyilatkozást a jövőben is a leghatározottabban visszautasít majd – jelentette ki az államtitkár, aki szerint Magyarország továbbra is a lehető legkonstruktívabb kapcsolatokra törekszik az Egyesült Államokkal, de „rendkívüli módon meg fogja nehezíteni a munkát”, ha a jövőben hasonló nyilatkozatok születnek.

Egy kérdésre Magyar Levente azt mondta, a diplomaták jellemzően utasításra cselekszenek, ezért nyilvánvalóan jelen esetben is így történt. Ez azt jelenti, hogy „a külügyminisztérium egyes berkeibe még nem érkezett el” a szemléletváltás, amelyet az új amerikai elnök, Donald Trump meghirdetett.

„Láttuk és elfogadjuk a magyar kormány reakcióját a tegnapi, sajtószabadságról szóló előadásomra, de nem kívánjuk kommentálni”

– mondta a Magyar Nemzetnek David Kostelancik, a budapesti amerikai nagykövetség ideiglenes ügyvivője a Magyar Nemzeti Múzeumban, az Apponyi Geraldine albán királynéról szóló kiállítás megnyitóján.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.