Egymásra licitáltak a pártok az idősek világnapján

Repkedtek az ígéretek.

Katona Mariann
2017. 10. 01. 19:44
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egymást licitálták túl a pártok vasárnap, amikor az idősek napja alkalmából megfogalmazták ígéreteiket.

Az MSZP 120 ezer forintos 13. havi nyugdíjat vezetne be – de a Fidesz visszavágott, hogy korábban épp a szocialisták vették el a juttatást. Az LMP nyugdíjemelést és 50 ezres nyugdíjminimumot szeretne, a DK pedig kétpillérű nyugdíjrendszert és „tisztességes alapnyugdíjat”.

 

Eddigi eredményeit sorolta a kormány: a nyugdíjak vásárlóértékének növelését, a nyugdíj-kiegészítést vagy épp azt, hogy a nők 40 év munka után nyugdíjba mehetnek. „Ha a 3,5 százalékot meghaladja a gazdasági növekedés, akkor nyugdíjprémiumot kaphatnak a nyugdíjas emberek. Várhatóan az idén először erre is lehetőség lesz” – mondta Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár.

A Magyar Nyugdíjasok Egyesületeinek Országos Szövetsége elnöke szerint közeleg a választás, megkezdődött a pártok közötti ígéretlicit. Némethné Jankovics Györgyi szerint azonban a nyugdíjasok valódi igényeit figyelmen kívül hagyják. „Például a társadalombiztosítás alkotmányos védelmének megteremtése – a mai alaptörvényben ez a szó sem szerepel, és mi azt gondoljuk, hogy a nyugdíj joga alkotmányos védelmet kell hogy kapjon” – mondta. Az Országos Nyugdíjasparlament tavasszal 17 hasonló kérést juttatott el a pártokhoz, azok kétharmada azonban egyik politikai erő tervei között sem szerepel.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.