Független és fideszes jelöltet választottak az időköziken

Mindszentkállán és Csokvaományon választottak új polgármestert.

MTI
2017. 10. 01. 19:17
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Németh László István független jelölt, a település korábbi alpolgármestere nyerte az időközi polgármester-választást vasárnap a Veszprém megyei Mindszentkállán – tájékoztatta az MTI-t a helyi választási iroda helyettes vezetője.

Takács Katalin elmondta, hogy a választáson egyetlen jelöltként induló Németh László István 60 szavazatot kapott. A 264 lakosú településen a 232 választásra jogosult közül 67-en mentek el szavazni, 7 szavazat érvénytelen volt – közölte.

A községben azért rendeztek időközi választást, mert a település korábbi vezetője, Keszler Gyula (független) június 30-i hatállyal lemondott.

Tóth Zsuzsanna, a Fidesz jelöltje nyerte a vasárnapi időközi polgármester-választást a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Csokvaományon, a tisztségért hatan indulnak. Szűcs-Tardi Beáta, a település jegyzője az MTI-nek elmondta: a 667 választásra jogosult helybeli közül 485-en szavaztak, ebből egy voks érvénytelen volt.

Tóth Zsuzsanna 198 szavazattal nyert, a második helyen végző Sztrakay István Norbert (Jobbik Magyarországért Mozgalom) 168 voksot kapott. A három függetlenként induló jelölt közül Mészáros László 62, Tótszegi István Sándorné 42, Kaló Péter 11 voksot gyűjtött be. A Magyar Munkáspárt jelöltje, Kónya Béla 3 szavazatot kapott. Az időközi polgármester-választást azért kellett kiírni, mert a települést eddig vezető Mustos Tibor polgármester egészségi okokra hivatkozva lemondott.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.