Két fiatal lányt szólítunk meg a kerthelyiségben, akik akkor sem szívesen látnának migránst a faluban, ha azok dolgoznak és barátságosak. Két évvel ezelőtt Szeged környékén egyikük már látott arab kinézetű bevándorlókat, de nem volt túl jó véleménye róluk, mert ápolatlanok voltak. A Soros-tervről azonban még nem hallottak, vagyis tényleg időszerű a legújabb Nemzeti Konzultáció. A kocsma középkorú pultosnője viszont pozitívabban áll a helyzethez. – Jót tenne, ha megismernék őket, és kiderülne, hogy nem veszélyesek. Csak a tévén keresztül ismerik a migránsokat, emiatt van előítélet az emberekben – veti fel az asszony, és szavai nem váltanak ki vitát az italozók között.
Később Gémes László polgármestertől tudjuk meg, hogy egy egyiptomi férfi a családjával már 15 éve él a faluban. Hamed Mohameddel a közeli Szentesen találkozunk, ahol nemrég gíroszost nyitott.
A férfi 1991-ben jött Magyarországra, előtte egy bécsi futballcsapatban játszott idegenlégiósként. Budapesten ismerte meg szegvári származású feleségét, akitől két gyereke született. Ők már magyar állampolgárok. – A mai napig egyiptomi állampolgár vagyok, és büszke vagyok rá. Ha meghalok, azt akarom, hogy Egyiptomban temessenek el. Két otthonom van. Magyarországon teremtem meg a gyerekeim megélhetését. Tojok a propagandára, úgy gondolom, szeretnek az emberek. De ha a családom veszélybe kerülne, visszamennénk Egyiptomba – meséli Mohamed egy hieroglifákkal díszített falikép előtt. Szerinte Nyugaton a magyarok is menekültek, és felháborítja, hogy sokan diplomával mosogatni kénytelenek. Magát muszlimnak tartja, de nem „jó muszlimnak”, mert néha iszik alkoholt, és eljár disznóvágásokra. Lánya és fia is jártak keresztény hittanra, hiszen Mohamed szerint a két vallás alapjai ugyanazok. – Csak Istennek van joga megítélni az embert – teszi hozzá. Tudomása szerint nincs haragosa a faluban. Korábban 70 ember dolgozott a keze alatt a helyi zöldségtelepen.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!