A Fidesz–KDNP ismét megakadályozta, hogy munkaszüneti nap lehessen december 24-e – írja közleményben a Párbeszéd társelnöke.
Szabó Tímea közölte, hogy az Országgyűlés vállalkozásfejlesztési bizottságának fideszes többsége leszavazta az erre vonatkozó javaslatot.
„A Párbeszéd a Magyar Szakszervezeti Szövetséggel egyeztetve nyújtotta be azt a törvényjavaslatot, amely december 24-e munkaszüneti nappá nyilvánításáról szólt. A kérdés régóta a politika napirendjén van és egy, a Magyar Szakszervezetek Szövetsége által végzett kutatás szerint a munkavállalók között is elsöprő, 96 százalékos a javaslat támogatottsága. Közben tanulmányok is igazolják, hogy nemzetgazdasági szempontból nem lenne negatív hatása a plusz egy munkaszüneti napnak” – szögezte le.
Hozzátette, hogy a módosítást a jobbikos és MSZP-s képviselők támogatásával szemben a fideszes bizottsági többség leszavazta. „A kormánypárti képviselők ezzel ismét a dolgozó emberekkel szemben foglaltak állást, így a szakszervezetek által kezdeményezett népszavazás maradt az egyetlen eszköz a munkavállalók karácsonyi tehermentesítésére” – fogalmazott Szabó Tímea.