Obama kampánygurui segítik Gyurcsányékat

Havonta hárommillió forintot fizetnek a Smoot Tewes Group nevű amerikai tanácsadó cégnek.

Lőrincz Tamás
2017. 10. 02. 12:41
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Demokratikus Koalíció (DK) havi 10 ezer euróért szerződést kötött a Smoot Tewes Group (STG) nevű amerikai tanácsadó céggel annak érdekében, hogy tanácsokat adjanak a párt kampánystratégiájával, kommunikációjával és ezek végrehajtásával kapcsolatban. A kiadást saját költségvetésből fedezik – közölte a párt.

A DK tájékoztatása szerint az STG az egyik legismertebb amerikai demokrata tanácsadó cég, amelyet a győztes Obama-kampányok legfontosabb alakjai alapítottak, mint Julianna Smoot, az Obama Alapítvány igazgatótanácsának tagja, Obama volt kampányfőnök-helyettese, fehér házi protokollfőnök, illetve az első Obama-kampány pénzügyi igazgatója, Paul Tewes, az Obama-kampány önkéntesekért felelős szervezője, a Demokrata Párt politikai műveletekért felelős vezetője. A cégben szintén szerepet vállal Dan Kanninen, aki a vállalat kampányokért felelős társtulajdonosa, politikai elemző, több fontos csatatér-államban az Obama-kampányok vezetője.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.