Belső vizsgálatot folytatott a Kentucky Fried Chicken Szabó Zoltán indexes újságíró megverésével kapcsolatban, és szerződést bontottak a verekedős őrt foglalkoztató biztonsági őr cégével – ezt a gyorsétteremlánc maga jelentette be Facebook-oldalán
Hozzáteszik azt is, hogy a konfliktusban csak szóban részt vevő műszakvevő írásbeli figyelmeztetést kapott: „nem láthatja el a pozíciójához tartozó feladatait, amíg nem teljesíti a számára előírt képzési programokat.
A KFC hozzáteszi, munkatársai pénteken találkoztak a sérülést szenvedett vendégükkel, akitől személyesen is bocsánatot kértek. Megállapodtak vele abban is, hogy a vállalat a „társadalmi felelősségvállalás iránti elkötelezettségével összhangban” támogatást biztosít a Szabó Zoltán által megjelölt szervezeteknek.
Mint a Magyar Nemzet is beszámolt róla, az újságírót vasárnap este a KFC fővárosi, Király utcai gyorséttermében érte támadás, azután, hogy összeszólalkozott a műszakvezetővel és a panaszkönyvet kérte eredménytelenül. A vitának az vetett véget, hogy az őr kiráncigálta Szabót az étterem bejárata elé, ahol véresre verte, az sem érdekelte, hogy az újságíró mobiljával is rögzíti a történteket.
Azt már később a 24.hu szúrta ki, hogy az őr egy furcsa cég alkalmazottja volt: a férfi az RC. Security logójával ellátott pólót viselt, ám azonosító kártyáján egy kisebb cég, a Genertest Magyarország Kft. neve szerepelt.
A RC. Security az őrzésvédelmi piac egyik jelentős szereplője, a honlapjára kitett referencialistáján nagy építőcégek és kereskedelmi hálózatok is szerepelnek. A hazai piacon viszont nem ritka, hogy a nagyobb őrzőcégek alvállalkozóknak adják ki a munkát, a portál szerint így kerülhetett a képbe a Genertest Magyarország Kft. is.
A Genertest Magyarország Kft.-ről a 24.hu azt írja, a cég