Visszaélés miatt perelték be Handó Tündét

Egy bíró pereli az Országos Bírósági Hivatal elnökét: Handó Tünde szerinte pozíciójával visszaélve törölt álláspályázatokat.

MN
2017. 10. 05. 7:05
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A joggal való visszaélésre hivatkozva perelte be Handó Tündét a Pesti Központi Kerületi Bíróság csoportvezető bírája: Vasvári Csaba ugyanakkor nem csak az OBH elnöke ellen indított keresetet. Pereli a Fővárosi Ítélőtábla elnökét is, amiért – Vasvári szerint – asszisztál Handó önkényeskedéséhez.

Az ügy pikantériája, hogy Handó Tünde éppen a nyáron tüntette ki címzetes törvényszéki bíró címmel Vasvárit, aki olyan ügyekben járt el, mint az UD zrt.-s megfigyelésben vádolt Szilvásy György korábbi titokminiszter felmentése.

Vasvári Csaba két bírói pályázaton is indult, hogy megszerezze a Fővárosi Ítélőtábla egyik bírói posztját, és bár mindkettőn az első helyen végzett, Handó Tünde rendre eredménytelennek nyilvánította a tendereket. Vasvári indoklást sem kapott, a tendereket mindig azzal a magyarázattal törölték, hogy „a munkaszervezést, munkaterhelést érintő változások igazgatási szempontból indokolatlanná tették az álláshely betöltését”.

Csakhogy a hivatalos magyarázatot Handó Tünde maga cáfolta azzal, hogy a pályázatok törlésével egy időben újabb álláspályázatokat is kiírt, és időközben két vidéki bírót is felrendeltek az ítélőtáblára – írja a friss HVG. Az eset részleteiről a lap csütörtöki számában olvashatnak.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.