Bakondi szerint váltásidőben pingálták ki a TEK páncélosát

A Facebookon terjedő kép szerint azt írták a harci járműre, hogy shame, azaz szégyen.

MN
2017. 12. 21. 8:32
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Vörös festékkel fújták le a Terrorelhárítási Központ páncélosát a budapesti Vörösmarty téren. A Facebookon keringő kép szerint a shame – azaz szégyen – szót fújták fel a BTR-80 típusú harci járműre. Bár a szöveg nehezen olvasható, így elképzelhető egyszerű firka is.

Kerestük az ügyben a TEK-et, amint válaszolnak, frissítjük cikkünket.

A szégyenfoltot időközben a 444 szerint a TEK fekete festékkel eltüntette, de állítólag még így is látszott, ezért eléálltak egy furgonnal.

Délelőtti képünkön már az látszik, hogy nincs kisbusz a közelben, a jármű pedig fekete.

Bakondi Györgyöt, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadóját sajtótájékoztatóján kérdezték az ügyről. Azt mondta, az eset váltásidőben történt, a terrorelhárítóknak pedig nem a csapatszállítójuk, hanem a karácsonyi vásáron tartózkodók védelme a feladata. „Sajnos egyesek esetleg ebből viccet csinálnak” – tette hozzá. 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.