Baloldali megegyezés: külön listák, Karácsony közös jelölt

A Párbeszéd társelnöke egyik párt listáján sem lesz rajta.

Katona Mariann
2017. 12. 19. 18:05
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Külön listával vág neki az MSZP és a Demokratikus Koalíció is a tavaszi választásnak, de mindkét párt támogatja, hogy Karácsony Gergely legyen a közös miniszterelnök-jelölt – úgy tudjuk, a lapunk által már ismertetett forgatókönyvben egyeztek meg végül ma a baloldalon. A megállapodás szerint Karácsony Gergely így nem szerepelne egyetlen listán sem – az Országgyűlésbe „egyszerű képviselőként” úgysem akar beülni –, de a kampány arca lenne. Abban is sikerült végül egyezségre jutniuk, hogy a 106 egyéni választókerületet hogyan osszák fel egymás között, vagyis melyik körzetben ki induljon.

Ezt az elképzelést a két párt tárgyalódelegációja már lényegében elfogadta, szerda délelőtt pedig az MSZP és a DK elnöksége is napirendjére veszi. A végleges döntéshez ugyanis ezeknek a testületeknek a jóváhagyása is kell.

A két párt érdemben október eleje óta tárgyal, mióta Botka László visszalépett az MSZP miniszterelnök-jelölti posztjáról, ám konszenzus nem volt. A megegyezést végül Karácsony Gergely megjelenése idézte elő. A mostani egyezség egyébként azt jelenti, hogy a szocialistáknak és Gyurcsány Ferencéknek is kellett engedniük. Az MSZP ugyanis korábban ragaszkodott volna a közös listához, ebből kellett hátralépnie, a DK pedig nem akart közös miniszterelnök-jelöltet, ők ebben a kérdésben adták fel az eddigi álláspontjukat.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.