Helyreigazításra kötelezte a bíróság a kormányközeli Lokált, mert az LMP-közeli Reflektor blogról azt írta, hogy hazudott arról, miszerint fideszes aktivisták bántalmaztak egy vak zongoraművészt – olvasható a Reflektor blogon.
Weszely Ernőre november elején azt követően támadtak rá a Fideszhez köthető aktivisták, hogy a zenész közölte velük: a kukába dobta a nemzeti konzultációs ívet. Egyikük meghúzta az idős férfi haját, a másik pedig a fülét.
A művész történetét a lánya tette közzé a Reflektor blogon. A Fidesz pedig azonnal hazugsággal vádolta meg a zenészt és a blogot is. Közleményében azt írta, hogy „az LMP által foglalkoztatott Ron Werber gyűlöletgyára álhírekkel támadja a nemzeti konzultációt. Az LMP-s Reflektor blog hétfőn azt a hazugságot közölte, hogy fideszes idős önkéntes hölgyek erőszakoskodtak egy vak művésszel Óbudán, miután az nem akarta aláírni a Soros-tervről szóló konzultációs kérdőívet”. A közlemény szövegét aztán átvette az MTI és a Lokál bulvárlap is.
Lapunknak akkor Weszely Ernő elmondta: nem hazudott a történetről, és nem az volt a szándéka, hogy egy Fidesz-ellenes hangulatkeltésnek legyen a részese, hanem hogy megismerjék a véleményét a nemzeti konzultációról. A III. kerületben nagy népszerűségnek örvendő művész részletesen elmondta kameránk előtt bántalmazásának körülményeit, és azt a történetet is felelevenítette, amikor eljátszotta Soros Györgynek a kedvenc dalát.
A Reflektor blog felhívta a figyelmet arra, hogy a bíróság kedden teljes pernyertességet állapított meg a blognak, „ami nemcsak azt jelenti, hogy a Lokál összevissza hazudik, hanem azt is, hogy a Fidesznek is papírja van arról, hogy hazug”.