„Több dolgot rosszul mértem fel, nem gondoltam, hogy az ellenzéki pártvezetők csak frakciót akarnak, nem kormányváltást” – fogalmazott Botka László szegedi polgármester, az MSZP korábbi miniszterelnök-jelöltje a Szegedi Tükörnek adott interjújában.
„A jelöltséget azért vállaltam, mert úgy éreztem, hogy felelős demokrataként és hazafiként nemcsak beszélnem, de tennem is kell az Orbán-rendszer leváltásáért” – mondta a politikus.
Hozzátette, hogy a társadalmi igazságosságot, az óriási vagyoni egyenlőtlenségek csökkentését középpontba helyező programot és valódi választási stratégiát ajánlott az ellenzéki pártok vezetőinek. „Lemondásom előtti utolsó javaslatom a listás helyek felét adta volna a többi demokratikus ellenzéki pártnak. Engem ugyanis nem a pártvezetők parlamenti helye, hanem az ország állapota érdekelt, nem túlélni akartam, hanem nyerni” – jelentette ki.
Botka László azt mondta, nem tudta, hogy a Fidesz „milyen mélyen van jelen az ellenzéki pártok életében, mennyire irányítja őket”.
„Még nem tettem, de most kimondom: miniszterelnök-jelöltté történt megválasztásom után egész nyáron elképesztő médiahadjáratot folytatott ellenem a Fidesz. És ehhez sokszor baloldali politikusok szolgáltatták a muníciót. Csapdahelyzetbe kerültem: ha beszélek erről, azzal még nehezebbé teszem az ellenzéki összefogást, és a kormányváltást akaró választók a »marakodó ellenzék« médiaképével találkoznak. Végül, amikor a kormánypárti-ellenzéki összefogást már csúcsra járatták az ellehetetlenítésem érdekében, nem volt tovább maradásom” – közölte.
Szavai szerint a felelőssége nagyobb, mint eddig bármikor, mivel ebben a helyzetben, ebben az országban kell Szegedet megőrizni „a szolidaritás és demokrácia szigetének”. „Egy egyre borúsabb tengeren maradtunk világítótorony” – fogalmazott.
Úgy véli, az Orbán-rendszer a legnagyobb károkat azzal okozza, hogy teljesen átalakítja a társadalmi normákat, és megszünteti a törvénytiszteletet mint erényt. Szerinte lassan egy nemzedék nő fel, amely azt látja, hogy nem érdemes szorgalmasnak, becsületesnek lenni, mert a sikeresség csak a kapcsolatokon múlik. „Ki kinek a rokona, ismerőse, ki van velünk vagy ellenünk: a Fidesz világában csak ez számít. Miközben az elmúlt hét évben létrejött egy új gazdasági elit, amely európai szinten él, az ország többsége leszakadt vagy lecsúszóban van” – fűzte hozzá.
Botka László október elején jelentette be lemondását. „Hibáztam, mert nem gondoltam volna, hogy a Fidesz minden eszközzel megakadályozza a demokratikus erők összefogását” – fogalmazott akkor.