A külföldön élő magyarokat tömörítő Európai Alternatíva Párt a választások tisztasága érdekében követeli, hogy ugyanúgy, mint a miniszterelnök, az ellenzék is szólhasson az egymillió határon túli magyar szavazóhoz. A párt közleményét az MTI ismertette.
Mint írják, a választások tisztaságát súlyosan veszélyezteti, hogy egyedül a kormány szólhat az immár messze legnagyobb magyar szavazókörzetté nőtt határon túli magyar közösséghez.
„Emlékeztetni szeretnénk a közvéleményt, hogy ez a szavazókörzet ma Magyarország messze legnépesebb szavazókörzetévé vált a maga 1 millió szavazójával, hiszen egy átlagos magyar szavazókörzet 50-60 ezer főt jelent.”
Közleményükben leszögezik: tarthatatlan, hogy rövid időn belül immár másodjára kampánylevelet küld a miniszterelnök a legnagyobb szavazókörzet tagjainak, míg ez a lehetőség törvényileg tiltott a többi magyar párt részére. Ezért követelik az azonnali törvénymódosítást mely lehetővé teszi és egyenlő feltételeket biztosít a legnagyobb magyar szavazókörzet megszólítására.
Emiatt az Európai Alternatíva Párt felszólítja az összes demokráciát és a demokratikus értékrendet fontosnak tartó magyar politikai pártot és különösképp a Jobbikot mint a legjelentősebb magyar ellenzéki pártot, hogy csatlakozzanak felhívásukhoz és kezdeményezzenek olyan törvénymódosítást, ami lehetővé teszi a változást.
Az Európai Alternatíva Párt ez ügyben megkereste az összes parlamenti képviselettel rendelkező és a jelentősebb parlamenten kívüli pártokat, hogy csatlakozzanak a kezdeményezéséhez.
DK: Orbán határon túliaknak küldött levele a valódi "tiltott pártfinanszírozás"
Az RTL Klub szerint a kormány 204 millió forintból küld levelet a határon túli magyaroknak Orbán Viktor nevében – állapítja meg a Demokratikus Koalíció közleménye, majd így folytatódik: „A Fidesz az ünnepek alatt is mindent megtesz a magyarok megosztásáért: Orbán a magyar adófizetők pénzéből kampányol olyan kettős állampolgárok szavazataiért, akik soha nem éltek itt, soha nem fizettek itt adót és nem is viselik a döntésük következményét. A kampányt továbbra is a magyarok fizetik a Fidesz helyett.”
A Demokratikus Koalíció felháborítónak tartja, hogy a kormány határon túli szavazatvásárlásra használja az ország vagyonát. Szerintük elfogadhatatlan és erkölcstelen, hogy amíg az ellenzéki pártokat mondvacsinált okokból bünteti az ÁSZ "tiltott pártfinanszírozás" címén, addig a Fidesz a magyarok adójából kampányol olyan kettős állampolgároknak, akik sem eddig, sem ezután nem fognak Magyarországon adót fizetni, mégis beleszólhatnak az ország sorsába. A DK folytatja az aláírásgyűjtést azért, hogy ne szavazhasson, aki soha nem élt Magyarországon.
„A Fidesznek a kormányváltás után pedig minden egyes forinttal el kell majd számolnia, amit határon túli szavazatvásárlásra költött a magyar adófizetők pénzéből.” – zárul a párt közleménye.