Fabiny Tamás: A sötétség újra és újra terjed a történelemben

A világ világosságát ugyanakkor nem lehet eloltani, és a hívő emberek maguk is e fény hordozói – mondta.

MTI
2017. 12. 26. 11:49
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Fabiny Tamás kiemelte: miközben a betlehemi pásztorokat „körülragyogta az Úr dicsősége”, Heródes „már forralta szörnyű tervét” a betlehemi gyermekek meggyilkolására.

A karácsonyi fény mellett ma is ott van az árnyék, hiszen a Közel-Keleten csak kevesen mernek ünnepelni. „Nekünk értük is kell imádkoznunk: a mai betlehemiekért, kisdedekért és idősebbekért, palesztinokért, zsidókért, keresztényekért és más vallásúakért” – mondta az evangélikus püspök.

Fabiny Tamás szólt arról is, hogy december 26-a nemcsak karácsony ünnepe, hanem az első keresztény vértanúé, Istváné is, aki vértanúhalála előtt ugyanazokkal a szavakkal imádkozott gyilkosaiért, mint Jézus a kereszten. Hozzátette: tudja, mennyire nehéz, mégis imádkozni kell az üldözőkért is, hiszen Jézus és István is erre tanít. Felidézte: István gyilkosai Saul lábához rakták le ruhájukat, míg kövezték őt. Talán ha nem imádkozott volna István az üldözőiért, Saulból sem lett volna Pál.

„A sötétség újra és újra terjed a történelemben, mert a világosság ugyan világított, de a sötétség nem akarta befogadni.” Ugyanakkor a világ világosságát nem lehet eloltani, és a hívő emberek maguk is e fény hordozói – mondta Fabiny Tamás.

Az istentisztelet úrvacsoraosztással fejeződött be.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.