Fél óra után dobogott ismét a baba szíve

Szívmelengető ünnepi élmények orvosszemmel: dolgozók, akik családjuk helyett a betegekkel töltik az ünnepet

Család nélkül, kórházban tölteni a karácsonyt senkinek sem jó. A leggyakrabban ilyenkor a betegek nehézségeire gondolunk, pedig a másik oldalon, az ágy mellett állva sem feltétlenül könnyebb. Az orvosok, ápolók, beteghordók és mentők karácsonykor azért nincsenek a szeretteikkel, mert nekünk szükségünk van rájuk. Gyakran pedig nem mindennapi történetek esnek meg velük ilyenkor.

Krivácsy Péter, a Semmelweis Egyetem I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinika sürgősségi osztályának főorvosa lapunknak elmesélte, hogy a legemlékezetesebb történet a kollégáival esett meg december 24-én este. – Egy csecsemőhöz hívták őket, mert leállt a légzése. Több mint fél órán át küzdöttek érte, próbálták újraéleszteni.

Már épp abbahagyták volna, hiszen ha ennyi idő után nem indul újra a szív, ki kell mondani, hogy meghalt a gyermek. Aztán egyszer csak, több mint 30 perc után újraindult a keringése. Ez azonban csak az egyenlet egyik oldala. Ilyenkor sokat számít az is, hogy milyen idegrendszeri károsodás érte a csecsemőt az oxigénhiány miatt. Évekig követtük a gyermek útját, és megdöbbentő, de semmiféle maradandó idegrendszeri károsodása nem lett. Ez óriási ajándék volt a szülőknek, nagyon ritka az ilyen eset – mondta a főorvos, aki fekete-sárga, Superman-figurás felsőben vezetett végig az osztályon. Be is invitált a nemrégiben felújított osztály sokktalanítószobájába. Arról mesélt, hogy már gyerekkorától kezdve magába szívta a kórházi légkört, édesapja ugyanis szintén orvos volt, és hatéves koráig kórházi, szolgálati lakásban laktak. – Apámmal kapcsolatban természetes volt, hogy mindig fehérben van, ahogy az is, hogy ha kilépek a lakásajtón, egy kórházban találtam magam – mondta.

A főorvos egyébként négy éve vezeti az egységet, korábban gyermek-intenzívosztályon dolgozott, és gyermekmentésben is részt vesz. Most a sürgősségin 24 óra alatt 25–50 akut beteget látnak el. Érkeznek gyerekek fejfájással, mellkasi panaszokkal, hasi fájdalmakkal, de sárgaság miatt is vizsgálnak csecsemőket. Van forgalom. Krivácsy Péter sokszor dolgozott már szilveszterkor és karácsonykor is, idén az ünnep alatt hétfőn volt ügyeletben.

Orvosként egészen megdöbbentő dolgokat látott, de több olyan esete is volt, amely az ünnep kapcsán még emlékezetesebbé vált. Egy csecsemőhöz például szilveszterkor, nem sokkal éjfél előtt hívták ki a mentőket az aggódó szülők. Miután ellátták a babát, Krivácsy Pétert és kollégáit már az utcán érte az éjfél. A mentőautó mellett gyerekpezsgővel koccintottak az újabb esztendőre, aztán már mentek is tovább a következő esethez. Néhány percnyi átszellemülés azért jutott. – Ezek a pillanatok azért emlékezetesek, mert rólunk szólnak, nemcsak arról, hogy dolgozunk, segítünk, hanem arról, hogy ha csak egy kicsit is, de ugyanúgy örülünk, ünneplünk, és megéljük az adott pillanatot – fejtette ki a főorvos.

Az osztályon dolgozók egymásnak is segítenek azzal, hogy ünnepibb légkört teremtenek. Mindenki visz be süteményt, esetleg dekorációt. – Igyekszünk támogatni egymást. Tavaly 24-én este mentőztem, és ki kellett menni egy családhoz, ahol lázgörcsös volt a kislány. A mi szemünkkel nézve ez nem volt olyan súlyos eset, de a szülők szempontjából érthető, hogy ijesztő lehetett. Talán az ünnep miatt, de később köszönőlevelet kaptunk a családtól, ami nagyon jólesett az egész csapatnak – emlékezett vissza Krivácsy Péter. A főorvostól megtudtuk azt is, van két fiatal, akik 24-én mindig vállalják, hogy együtt mentőznek, és hagyományos, régi mentőegyenruhában dolgoztak. Ez is szép tradíció.

– Nagyon örülnék, ha azok, akik otthon töltik az ünnepet családjuk körében, ezeken a napokon szeretettel gondolnának azokra, akik valamilyen súlyos betegség vagy a munka miatt a kórházban vannak, illetve mentőben dolgoznak. Hiszen egyeseknek lehetőségük sincs egy meghitt karácsonyi vacsorára, családi körben – emelte ki Krivácsy Péter.

Szóka Zoltánné Zsuzsa főnővérrel a Semmelweis Egyetem I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinika csecsemőosztályán találkoztunk. Az étkezőben a csokimikulások és az adventi koszorú mellett ülve mesélt arról, milyen is, amikor gyermekei a kórházban töltik vele a 24-ét, míg férje otthon fát állít, és elintézi, hogy mire a család hazaér, „megjöjjön a Jézuska”.

– Több mint húsz év alatt hozzászoktunk, hogy a karácsony napját nem otthon töltjük, de elfogadtuk a helyzetet. Szokásunkká vált, hogy a férjem 24-én délelőtt behozza a gyerekeket a kórházba hozzám. Hoznak magukkal süteményt a kolléganőimnek, és eltöltik velem az ügyeleti idő többi részét, míg a férjem elintézi az otthoni dolgokat, a készülődést. Ez a szokás a mai napig tart, hiába nagyok már a fiúk, nem akarnak lemondani erről – mondta Szóka Zoltánné.

Az osztályon az utógondozást igénylő koraszülött babáktól kezdve a májátültetett, szívműtétre váró csecsemőkön át a bél- és bőrbeteg gyermekekig szinte mindenki megfordul. Ottjártunkkor több gyermek mellett is ott volt az édesanyja. Az osztályon öt olyan szoba is van, amely alkalmas arra, hogy bent is tudnak aludni. Ezeket a kórtermeket mindig érkezési sorrendben töltik fel. Akik nem jutnak ágyhoz, azok a szülői adományként kapott fotelekben pihenhetnek. Azok a családok, amelyeknek bent kell tölteniük a karácsonyt, igyekeznek elvonulni, és csak a babájukkal lenni – már amennyire ez megoldható.

Az osztályon eközben 12 órás munkarendben dolgoznak a nővérek, akiknek a felügyelete alatt akár 18 gyermek is lehet egyszerre. Szóka Zoltánné szerint a dolgozók minden évben megbeszélik, hogy ki mennyi munkát vállal az ünnepek alatt; teljesen kimaradni nem lehet, ahhoz ugyanis kevesen vannak. Azért, hogy ilyenkor valamivel kellemesebb legyen a légkör, feldíszítik az osztályt, és sütemény is mindig akad.

A főnővér beszélt arról is: mára már tényleg csak azok maradtak az osztályon, akiket a hivatástudat tart ott. A bérezés szerinte nagyjából rendeződni látszik, de a munka sok, és bár a körülmények javulnak, nem mindig ideálisak, a szülőkkel manapság ugyanis több a konfliktus, mint korábban. Gyakran a minimális tiszteletet sem kapják meg tőlük. – Nem az hiányzik, hogy egy tábla csokit vagy kávét adjanak, hanem az, hogy egy köszönömöt mondjanak, amikor elhagyják az osztályt – tette hozzá.

A pihenőben Kurilla Bettinával is találkoztunk, aki szakápolóként dolgozik az osztályon. Neki még nincs gyermeke, de párja és szülei olykor nehezen értik meg, miért megy be dolgozni akkor is, amikor nem lenne muszáj, és miért marad bent tovább. – Egyszerűen nem akarjuk ellátatlanul hagyni a gyerekeket, ezért ha hívnak, hogy nincs elég ember, jövünk. Vidéki vagyok, és sokszor a buszom is lekésem, így a szüleimnél kell aludnom, mert nem tudtam időben elindulni. Általában azért, mert egy baba rosszul van, és nem akarom magára hagyni – mondta Kurilla Bettina. Kollégáival úgy gondolják, ezt a munkát másképp nem is lehet végezni.

Ezért pedig sokan hálásak lehetnek nekik.