Fél óra után dobogott ismét a baba szíve

Szívmelengető ünnepi élmények orvosszemmel: dolgozók, akik családjuk helyett a betegekkel töltik az ünnepet

Orvosként egészen megdöbbentő dolgokat látott, de több olyan esete is volt, amely az ünnep kapcsán még emlékezetesebbé vált. Egy csecsemőhöz például szilveszterkor, nem sokkal éjfél előtt hívták ki a mentőket az aggódó szülők. Miután ellátták a babát, Krivácsy Pétert és kollégáit már az utcán érte az éjfél. A mentőautó mellett gyerekpezsgővel koccintottak az újabb esztendőre, aztán már mentek is tovább a következő esethez. Néhány percnyi átszellemülés azért jutott. – Ezek a pillanatok azért emlékezetesek, mert rólunk szólnak, nemcsak arról, hogy dolgozunk, segítünk, hanem arról, hogy ha csak egy kicsit is, de ugyanúgy örülünk, ünneplünk, és megéljük az adott pillanatot – fejtette ki a főorvos.

Az osztályon dolgozók egymásnak is segítenek azzal, hogy ünnepibb légkört teremtenek. Mindenki visz be süteményt, esetleg dekorációt. – Igyekszünk támogatni egymást. Tavaly 24-én este mentőztem, és ki kellett menni egy családhoz, ahol lázgörcsös volt a kislány. A mi szemünkkel nézve ez nem volt olyan súlyos eset, de a szülők szempontjából érthető, hogy ijesztő lehetett. Talán az ünnep miatt, de később köszönőlevelet kaptunk a családtól, ami nagyon jólesett az egész csapatnak – emlékezett vissza Krivácsy Péter. A főorvostól megtudtuk azt is, van két fiatal, akik 24-én mindig vállalják, hogy együtt mentőznek, és hagyományos, régi mentőegyenruhában dolgoztak. Ez is szép tradíció.

– Nagyon örülnék, ha azok, akik otthon töltik az ünnepet családjuk körében, ezeken a napokon szeretettel gondolnának azokra, akik valamilyen súlyos betegség vagy a munka miatt a kórházban vannak, illetve mentőben dolgoznak. Hiszen egyeseknek lehetőségük sincs egy meghitt karácsonyi vacsorára, családi körben – emelte ki Krivácsy Péter.

Szóka Zoltánné Zsuzsa főnővérrel a Semmelweis Egyetem I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinika csecsemőosztályán találkoztunk. Az étkezőben a csokimikulások és az adventi koszorú mellett ülve mesélt arról, milyen is, amikor gyermekei a kórházban töltik vele a 24-ét, míg férje otthon fát állít, és elintézi, hogy mire a család hazaér, „megjöjjön a Jézuska”.

– Több mint húsz év alatt hozzászoktunk, hogy a karácsony napját nem otthon töltjük, de elfogadtuk a helyzetet. Szokásunkká vált, hogy a férjem 24-én délelőtt behozza a gyerekeket a kórházba hozzám. Hoznak magukkal süteményt a kolléganőimnek, és eltöltik velem az ügyeleti idő többi részét, míg a férjem elintézi az otthoni dolgokat, a készülődést. Ez a szokás a mai napig tart, hiába nagyok már a fiúk, nem akarnak lemondani erről – mondta Szóka Zoltánné.

Az osztályon az utógondozást igénylő koraszülött babáktól kezdve a májátültetett, szívműtétre váró csecsemőkön át a bél- és bőrbeteg gyermekekig szinte mindenki megfordul. Ottjártunkkor több gyermek mellett is ott volt az édesanyja. Az osztályon öt olyan szoba is van, amely alkalmas arra, hogy bent is tudnak aludni. Ezeket a kórtermeket mindig érkezési sorrendben töltik fel. Akik nem jutnak ágyhoz, azok a szülői adományként kapott fotelekben pihenhetnek. Azok a családok, amelyeknek bent kell tölteniük a karácsonyt, igyekeznek elvonulni, és csak a babájukkal lenni – már amennyire ez megoldható.

Az osztályon eközben 12 órás munkarendben dolgoznak a nővérek, akiknek a felügyelete alatt akár 18 gyermek is lehet egyszerre. Szóka Zoltánné szerint a dolgozók minden évben megbeszélik, hogy ki mennyi munkát vállal az ünnepek alatt; teljesen kimaradni nem lehet, ahhoz ugyanis kevesen vannak. Azért, hogy ilyenkor valamivel kellemesebb legyen a légkör, feldíszítik az osztályt, és sütemény is mindig akad.

A főnővér beszélt arról is: mára már tényleg csak azok maradtak az osztályon, akiket a hivatástudat tart ott. A bérezés szerinte nagyjából rendeződni látszik, de a munka sok, és bár a körülmények javulnak, nem mindig ideálisak, a szülőkkel manapság ugyanis több a konfliktus, mint korábban. Gyakran a minimális tiszteletet sem kapják meg tőlük. – Nem az hiányzik, hogy egy tábla csokit vagy kávét adjanak, hanem az, hogy egy köszönömöt mondjanak, amikor elhagyják az osztályt – tette hozzá.

A pihenőben Kurilla Bettinával is találkoztunk, aki szakápolóként dolgozik az osztályon. Neki még nincs gyermeke, de párja és szülei olykor nehezen értik meg, miért megy be dolgozni akkor is, amikor nem lenne muszáj, és miért marad bent tovább. – Egyszerűen nem akarjuk ellátatlanul hagyni a gyerekeket, ezért ha hívnak, hogy nincs elég ember, jövünk. Vidéki vagyok, és sokszor a buszom is lekésem, így a szüleimnél kell aludnom, mert nem tudtam időben elindulni. Általában azért, mert egy baba rosszul van, és nem akarom magára hagyni – mondta Kurilla Bettina. Kollégáival úgy gondolják, ezt a munkát másképp nem is lehet végezni.

Ezért pedig sokan hálásak lehetnek nekik.