Három és fél év börtönbüntetésre ítélt egy embercsempészt a Tiszaújvárosi Járásbíróság; az ítélet nem jogerős – közölte a Miskolci Törvényszék sajtószóvivője kedden az MTI-vel.
Gyurán Ildikó hozzátette: a vádlott társával tavaly májusban Magyarországon tartózkodó szír állampolgárokat akart illegálisan átjuttatni az országhatáron.
Az általa vezetett kisbuszba 2016. május 28-án éjszaka Budapesten tizenhárom ember szállt be. Fejenként háromezer-négyezer eurót fizettek külföldi embercsempészeknek azért, hogy Németországba vigyék őket, a pénzből a vádlott is részesült.
A gépjármű balesetet szenvedett az M3-as autópályán, ezért a vádlott menekülésre szólította fel a kisbusz utasait. Megmutatta nekik, merre induljanak, és azt mondta, két óra elteltével elérik a német határt.
A rendőrök az út mellett észrevették a friss nyomokat, így találtak rá a szír állampolgárokra. Az illegális bevándorlók a rendőri intézkedéskor szembesültek azzal, hogy nem Németország, hanem a román határ felé tartottak – áll a közleményben.
Gyurán Ildikó kiemelte: a bíróság még hétfőn embercsempészés bűntettében találta bűnösnek, és három év hat hónap börtönbüntetésre ítélte a vádlottat, aki tavaly május 31-e óta előzetes letartóztatásban van.