Január 1-jével nő a gyermekgondozási díj, valamint a diplomásgyed összege, utóbbit az érintettek már a gyermek kétéves koráig igénybe vehetik – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma csütörtökön az MTI-vel. A tárca a jövő évi családtámogatásokról szóló közleményében emlékeztetett arra, hogy a gyermekgondozási díj a minimálbér emelkedésének köszönhetően növekszik. A minimálbér összege jövőre 8 százalékkal, bruttó 138 000 forintra nő.
A gyed maximális összege 2018-ban eléri a bruttó 193 200 forintot, a diplomásgyed az alapképzésben részt vevő hallgatóknál 96 600, a mesterképzésben részt vevők esetében 126 350 forintra emelkedik. A közlés szerint a kormány ezenkívül egy évvel bővíti a diplomásgyed jogosultsági idejét, így az érintettek 2018-tól a gyermek kétéves koráig vehetik igénybe az ellátást.
A további változások között kitértek ara is, hogy a csecsemőgondozási díjra a vér szerinti apa 2018. január 1-jétől a korábbiakhoz képest több élethelyzetben is jogosult lehet. A 2018 januárjában esedékes csedet és gyedet a bankszámlával rendelkezők még idén megkapják, a többieknek a postások január első napjaiban kézbesítik.