Az MSZP elnöke szerint politikai értelemben már eldőlt, hogy Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke a szocialisták miniszterelnök-jelöltje is. Molnár Gyula erről csütörtökön az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt, ahol Karácsony elmondta, szeretné, ha februárban árnyékkormányt hoznának létre. Molnár és Karácsony is reményét fejezte ki, hogy több párt is csatlakozik az együttműködéshez. Megerősítették: közös egyéni képviselőjelöltek, közös lista és közös miniszterelnök-jelölt a céljuk.
A két politikus elmondta azt is, hogy a Magyar Liberális Párt is csatlakozik az együttműködéshez. Molnár szerint a három pártnak a közös indulásról belátható időn belül meg kell állapodnia, azt meg kell erősíteni civil szervezetekkel, és nyitottak lesznek a Demokratikus Koalíció (DK), az Együtt, az LMP és a Momentum felé. Karácsony elmondta, hogy a zuglói polgármesterséget csak a miniszterelnökségre cserélné le.
Utalva korábbi kijelentésére, miszerint neki mindegy, hogy húzza vagy tolja a szekeret, a Párbeszéd társelnöke azt mondta, most úgy tűnik, hogy húznia kell. Karácsony szólt arról is, hogy miután a választási indulással kapcsolatos kérdések eldőltek, februárban a kormányzóképességet egy árnyékkormánnyal is meg lehetne mutatni. Hozzátette: szeretne egy tanácsadó testületet is, amelynek az ellenzék sokszínűségét kell felmutatnia. Arra reagálva, hogy Botka Lászlónak, az MSZP korábbi miniszterelnök-jelöltjének teljhatalma volt, Karácsony Gergely azt mondta, neki nincs szüksége teljhatalomra, ő szelídebb típus, a józan kompromisszumok híve. Neki nem dolga, hogy az MSZP belső dolgaival foglalkozzon, a közös program megfogalmazásában van szerepe, amelynek lényege: a jövő záloga a beruházás az emberekbe – mondta.
Molnár jelezte, a miniszterelnök-jelölti kampány önálló, de lesz egy pillanat, amikor az össze fog érni az MSZP kampányával, és ez a pillanat nagyon közel van. Hozzátette: lesz egy közösen működtetett kampánycsapat is. A szocialista politikus szerint eljön az igazság pillanata, amikor el kell gondolkozni: „az nem elegendő a boldogsághoz”, hogy valaki 6-7 százalékon áll, mindene megvan ahhoz, hogy „boldog parlamenti párt”, „őfelsége ellenzéke” legyen a következő négy évben 8-10 emberrel. Érdemes lenne egyesíteni az erőinket – hangoztatta.