Karácsonyfa mellett ülve adott interjút a Vásárhely24-nek Lázár János.
A kancelláriaminiszter városa fejlesztési terveiről beszélt a lapnak – például arról, hogy lakások kiutalásával csábítana fiatal orvosokat Hódmezővásárhelyre.
„Azt javasoltam a képviselő-testületnek, hogy hívjunk meg orvosokat, és adjunk nekik öröklakást vagy házat, ha vállalják, hogy Vásárhelyen települnek le, és a helyi egészségügyi ellátórendszerben vállalnak munkát. Ez a város érdekeit szolgálja, hiszen emberekbe fektetünk be, a helyi közösség erősítésébe. A két világháború között és a 70-es, 80-as években is így történt” – emlékeztetett Lázár.
A kancelláriaminiszter a téma apropóján kitért az egészségügyi dolgozók bérhelyzetére, de csak többszörös feltételes módban, és a lap kérdésére beszélt összegekről.
Mint mondta, ha a miniszterelnök megkérdezné őt, hogyan lehetne rendbe tenni az egészségügyet (ami ezek szerint most nincs rendben – a szerk.), akkor a bérek megtriplázását javasolná, sőt ennél nagyobb összegű emelést is elképzelhetőnek tartana.
– Egy átlag kórházi orvosnak másfél millió forintot kellene keresnie, míg a legjobb sebésznek vagy egy magyar orvosprofesszornak tízezer eurót, azaz hárommillió forintot. A nővérek, szakápolók esetében hasonló arányú emelést javasolnék. Ezzel az orvosok elvándorlását, a feketemunkát, a visszaéléseket és a hálapénz rendszerét is rendezni tudnánk
– mondta a kancelláriaminiszter, aki ugyanakkor azt is hangoztatta, hogy a kormány most jó úton jár, hiszen a legmagasabb szakápolói fizetés az emeléseknek köszönhetően bruttó 250 ezer forint, egy 40 éves gyakorlattal bíró orvos alapbére pedig bruttó 550-600 ezer forint.
Lázár jóval magabiztosabban beszélt választókerületének infrastrukturális fejlesztéseiről: mint mondta, az elmúlt négy évben 250 milliárd forint érkezett a térségbe – arra nem tért ki, hogy a java része uniós alapokból.
„Ha valaki 1990-ben azt mondta volna, hogy 25 év múlva 2 százalékos lesz a munkanélküliség, minden utca aszfaltos lesz, négysávos autóút köti össze Szegedet Vásárhellyel, és épülőben van egy villamos, amely összekapcsolja a két várost, sokan úgy reagáltak volna, hogy aki ilyet mond, az nem normális” – jegyezte meg a miniszter, aki az „összefogásnak és közös munkának” tudja be az eredményeket.