Megadóztathatók a sokmilliós végkielégítések

Völner Pál: Az ítéletből kiderül, hogy a megoldás nem példa nélküli a kontinensen.

MN
2017. 12. 16. 7:22
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Megfelelnek a nagy összegű végkielégítések magyar adószabályai az európai jogi elvárásoknak – a strasbourgi bíróság döntése kapcsán Völner Pál a Magyar Időknek úgy fogalmazott: a különadó bizonyos esetekben világosan kijelöli a köz szolgálatában állók kereseti lehetőségeit, egyúttal megvédi a társadalmat a korábbi igazságtalanságoktól.

Fontos adóügyi döntést hozott az Emberi Jogok Európai Bírósága: a hónap elején úgy határozott, hogy a nagy összegű végkielégítéseket megadóztató mostani magyar rendelkezések összeegyeztethetők az európai jogi elvárásokkal – ismertette a bírósági határozat lényegét a Magyar Idők szombati számában az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára. Völner Pál a strasbourgi testület érvei közül a legfontosabbakat kiemelve azt mondta: az ítélkező fórum szerint nem jelent túlzott elvonást a jelenleg hatályos, 75 százalékos különadót kivető magyar szabályozás. „Az ítéletből kiderül, hogy a megoldás nem példa nélküli a kontinensen, alkalmazása nem feszíti szét az európai jogrend kereteit” – fűzte hozzá.

Völner Pál felidézte, hogy az Országgyűlés 2010-ben első felindulásból úgy határozott, hogy egyes korábbi, nagyobb, a társadalmat joggal felháborító végkielégítésekre extra közterhet vet ki 98 százalékos kulccsal. A szabályozás kezdetben elbukott az Alkotmánybíróságon, és Strasbourgban már korábban is kezdeményeztek jogi eljárásokat egyes érintettek. Ezek miatt az Országgyűlés módosított a jogszabályon, így jelenleg a végső juttatások – beosztástól függően – 2 millió, illetve 3,5 millió forint feletti részéből az állam 75 százalékot von el.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.