A Momentum Mozgalom civiltörvénnyel kapcsolatos népszavazási kezdeményezését naponta két-háromezren támogatják aláírásukkal – állította a Magyar Nemzetnek Hajnal Miklós, a párt szóvivője, akit egy hónappal az aláírásgyűjtés novemberi kezdete után kérdeztünk. Ha valóban sikerült tartani a tempót, akkor eddig nagyjából ötven-hatvanezer szignó gyűlhetett össze a szükséges kétszázezerből. A kezdeményezés célja, hogy – várhatóan már csak a választás után – népszavazást tartsanak a párt szerint civilellenes törvény eltörléséről.
Hajnal Miklós elmondta, hogy az aláírásgyűjtést összekapcsolják majd a 3-as metró akadálymentesítéséért indított – a Jobbikon kívül a teljes ellenzék által támogatott – kezdeményezéssel is, azaz a két ügyben nem lesznek külön pultjai a Momentumnak. A választási kampány hivatalos kezdete után, a kopogtatócédulák gyűjtésekor is megpróbálnak további aláírásokat szerezni.
A politikus úgy látja, időarányosan jól állnak, az íveket ugyanis csak három hónap múlva, március 20-án kell leadni. Kitűzött céljuk, hogy az előírtnál valamivel többet, nagyjából 220 ezer aláírást gyűjtsenek össze, ekkor ugyanis jó eséllyel meglenne a szükséges számú érvényes szignó is. Hajnal Miklós azt mondta, hogy az egyéni választókerületekben induló jelöltekkel szemben mennyiségi elvárásokat határoztak meg, ám a kvóták nagysága – a körzet méretétől is függően – jelentősen eltérhet egymástól.
A visszajelzések alapján lecserélték a pultkoronák feliratát is: eddig az „Állj ki a civilekért!” volt olvasható a standok tetején, de hamarosan a „Kormányváltást és népszavazást!” szlogen szerepel majd ott. Az a céljuk, hogy bővítsék a kezdeményezés támogatói körét, és azok is aláírják az íveket, akik kevésbé tájékozottak a civiltörvénnyel kapcsolatban. A kezdeményezést a pártok közül eddig csak a Fodor Gábor vezette Liberálisok támogatták. Az érintett civil szervezetek egyelőre nem álltak ki a referendum mellett, ugyanis nem akarnak olyan kezdeményezést támogatni, amelyet egy párt indított. Fekete-Győr András pártelnök korábban elismerte, hogy kockázatos a tervük, de úgy vélte, nem befolyásolja a választáson való szereplésüket, ha nem sikerül megszerezniük a szükséges számú aláírást.