„Úgy döntöttem, hogy a jövő évi parlamenti választáson nem indulok képviselőjelöltként. Ez azt is jelenti, hogy a következő Országgyűlésnek nem leszek tagja. Van ezzel így még pár millió ember ” – írta saját Facebook-oldalán szerdán Lukács Zoltán szocialista képviselő. A tatabányai politikus ugyanakkor nem távozik az MSZP-ből, mert úgy véli, van és lesz is feladata.
Lukács nem indokolta döntését, illetve csak annyit írt: „elhatározásomnak számos oka van, amelyeket itt most sok ok miatt nem részletezek”. Egy kommentre írt válaszában – „ehhez nincs köze Ferencnek” – arra utalt, hogy a döntés nem függ össze az MSZP és a DK közti, az egyéni körzeteket felosztó megállapodással.
Lukács Zoltán 2006 óta tagja az Országgyűlésnek, mindhárom alkalommal listáról szerzett mandátumot. Főleg szociális és nyugdíjügyekkel foglalkozik. Ebben a ciklusban 226 önálló indítványt nyújtott be ő maga vagy társaival együtt, ami soknak számít, viszont csak 69 alkalommal szólalt fel a plenáris ülésen, ami nem kiemelkedően sok.