Hiába csúszott vissza az NB III-ba, és került a szétesés szélére a pécsi labdarúgócsapat, a Nemzeti Sportban még egy nagy esélyt kérnek a helyi focinak.
A miniszterelnök kedvenc lapjában, amely véletlenül Mészáros Lőrinc tulajdonában van, Pauska Zsolt írt kérlelő hangvételű jegyzetet. A szerző nem jelentéktelen figura a Mészáros-féle médiabirodalomban, hiszen ő a Mediaworks tartalomfejlesztési igazgatója, aki megyei lapok „tartalomegységesítéséért” is felelt.
Pauska emlékeztet, hogy a napokban elhunyt id. Dárdai Pálról hamarosan labdarúgó-akadémiát fognak elnevezni Pécsen. Szerinte viszont egy új stadion is kellene a városnak, hiszen „a dél-dunántúli futball évtizedek óta egymillió ember szórakozása, s ez a milliónyi ember mindig adott a magyar focinak egy Dárdait, egy Gerát, Róthot, Katzirzot, Dibuszt vagy egy Garami Józsefet”.
„Tudom, máshol is szeretik ezt a játékot – zárja jegyzetét Pauska Zsolt –, de a Dél-Dunántúl megérdemelné, hogy az MLSZ újra jobban figyeljen rá.
Kérünk tehát, tisztelettel, Pécsre egy új stadiont.”
A jegyzet írója joggal reménykedhet a meg nem nevezett Végrehajtó jóindulatában. Hiszen az Orbán-kormánynak szívügye a foci, még inkább az azzal járó beruházások.
Bizonyítja ezt, hogy az év végi forráskiosztási hajrában két nap alatt 45,5 milliárdot költöttek a sportágra, hogy az idén új arénát kapott Szombathely, épül a Vasas-stadion, Nyíregyházán új, nyolcezer férőhelyes fociarénát húzhatnak fel potom 10,3 milliárdból, és még sorolhatnánk a beruházásokat, amelyeket nagyrészt a miniszterelnök kötélbarátjának számító Garancsi István vállalata vihet el.