Szeretetről beszél és inkább árvácskát ad az őt kérdező újságírónak Pócs János válasz helyett: a Fidesz jászsági képviselője az adventre hivatkozva kerülte el a válaszadást a soros feliratú, megpörzsölt disznó fotójával összefüggésben – írja a Hír TV.
„Ő VOLT A SOROS!!!” – ez a felirat olvasható azon a megperzselt disznón, amelynek fotóját Pócs János a Facebook-oldalán megosztotta. A fideszes képviselő kommentárt is fűzött az erdélyi disznóvágásról küldött képhez. Azt írta, ott már egy disznóval kevesebb van.
A fotóról ezüstvasárnap már adventre hivatkozva nem akart beszélni, holott a képet maga is advent időszakában, a bronzvasárnap előtti pénteken közölte.
A Hír TV riporterének azon felvetésére, hogy az advent miért gátolja meg a válaszadásban, azt mondta: „mert én egy karácsonyi rendezvényre készülök, és adventi köszöntőt fogok tartani, ami a szeretetről és nem az ellenséges kérdésről szól”. Arra a felvetésre, hogy Lázár János azt mondta, a szóvicc ízléstelen és nem méltó egy képviselőhöz, közölte: „a szeretet jegyében ajánlok önnek egy cserép virágot, tessék”.
A képviselő a jászjákóhalmi időseknek rendezett karácsonyi ünnepségen is a szeretet erejéről beszélt. „Ha van, akit a szeretet helyett a rosszindulat vezérel, azt felejtsék el. Nézzenek át rajta” – mondta Pócs.