Orbán Viktor felhívására a Professzorok Batthyány Körének elnöke is küld pénzt a Fidesznek. Náray-Szabó Gábor a Hír TV Newsroom című műsorában azt mondta: a nagyobbik kormánypárt anyagi támogatása egyfajta kiállást jelent. A konzervatív tudósokból álló tömörülés vezetője hozzátette, hogy az idén nem készítenek évértékelőt az ország helyzetéről.
„Nem tudom, hogy ez a kampány része-e, ez egyfajta kiállást jelent” – fogalmazott. Kiemelte, hogy az az igazi kiállás, ha valaki a zsebébe is nyúl, mert azt jelenti, hogy áldozatot is hoz azokért a célokért, amelyeket az általa favorizált párt képvisel. „Hát most erről van szó, kíváncsi vagyok, hogy mennyi jön össze” – fűzte hozzá.
A Professzorok Batthyány Köre 2017 januárjában még azzal került a hírekbe, hogy különösen kemény hangvételű nyílt levél formájában figyelmeztette a kormányt a Magyarországot eluraló, intézményesülő korrupció veszélyeire, az erőből hozott, gyakran kiegyensúlyozatlan döntések káros hatásaira és az olykor tetten érhető hatalmi arroganciára.
Náray-Szabó Gábor most egyebek mellett azt mondta, megítélése szerint csökkent az arrogancia mértéke, a korrupcióval kapcsolatban pedig megjegyezte, hogy a bankkártyás fizetések támogatása fehéríti a gazdaságot. „Amit írtunk, az egész társadalomra vonatkozik” – szögezte le.