Négy év alatt átlagosan a másfélszeresére nő a katonák illetménye a honvédelmi életpályához kapcsolódó bérrendezés jegyében – írja a Magyar Idők. Az idén 428 milliárd forint jut honvédelemre, amelyből laktanyák felújítására, honvédségi eszközök korszerűsítésére és újak beszerzésére 100 milliárd forintot fordítanak.
A katonák illetménye öt százalékkal emelkedett az év első napján. A Honvédelmi Minisztérium közleménye szerint 2010 óta a végrehajtói állomány illetménye több mint 70 százalékkal, átlagosan bruttó 140 ezer forinttal emelkedett. A tiszteket nézve a növekmény 30 százalékos, bruttó 110 ezer forintos, a közalkalmazottak esetében pedig 40 százalékos, bruttó 66 ezer forintos. A tárca az idén 25 százalékkal több nevelési (20 ezer forint) és a tanévkezdési támogatást (30 ezer forint) ad – írja a kormányközeli lap.
A tárca szerint a haditechnikában és a szolgálati körülményekben is fejlesztésre van szükség, így a hadsereg a közeljövőben kap két A319-es Airbus repülőgépet csapatszállítási és evakuációs feladatok teljesítésére. A gépek újonnan 70-80 millió euróba kerülnek, a hadsereg azonban nyolc-kilenc éves repülőkhöz jut fél áron.
A vállról indítható rakétafegyverzet beszerzését is fontosnak gondolta a kormány, arra 2026-ig 20 milliárd forintot költhet a honvédelmi tárca. 10-10 milliárd forint jut a 2017–2019-es költségvetési években a szárazföldi csapatok tűztámogatásának növelésére, valamint radarokra 2018–2023 között. 20 milliárdba kerül a 12 Mi–24-es harci helikopter és egy Mi–17-es közepes szállítóhelikopter felújítása Oroszországban, de fontolgatják a Gripenek rakétafegyverzetének korszerűsítését is. Az egyéni felszerelések korszerűsítése sem maradhat el, tavaszra a honvédek új típusú egyenruhát kapnak.
A lap szerint e lépésekkel közelebb kerülünk a NATO-elvárásokhoz, s az ország 2024-ig a GDP két százalékára növeli az éves honvédelmi kiadásokat, amelyek nagy részét fejlesztésre és új technika beszerzésére kell fordítani.