Az LMP Paksról: Utolsó pillanatban van az ország

Az ellenzéki párt szerint az egész csak felelőtlen pénzszórás.

MTI
2018. 01. 02. 12:13
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az LMP szerint az utolsó pillanatban van az ország a paksi bővítés leállítása szempontjából, a beruházás megvalósítását csak egy tavaszi kormányváltás akadályozhatja meg.

Ungár Péter, az ellenzéki párt elnökségi tagja keddi sajtótájékoztatóján közölte: bár arra is van nemzetközi példa, hogy kulcsrakész atomerőművet nem indítottak el a tiltakozás miatt, az LMP szerint ezt Magyarországon el kell kerülni. Szerinte az emberek tavasszal vagy erre szavaznak, vagy arra, hogy folytatódik az „Orbán–Putyin-paktum” miatti felelőtlen pénzszórás.

Ungár Péter – aki arra számít, hogy napokon belül kiderül az orosz elnök következő magyarországi látogatásának időpontja – kifogásolta a 38 millió dollár értékű orosz–magyar devizahitel lehívását, mondván: továbbra sem tudni, hogy azt mire költik. Emlékeztetett: több kormánytag is elismerte már, hogy ennél létezik kedvezőbb kamatozású megoldás a piacon.

Az amerikai és német cégek által elnyert turbinatender orosz cég általi megtámadásával kapcsolatban kijelentette: ezt csak azért nem nyerték oroszok, mert a kormány meg akarta akadályozni, hogy a nemzetközi cégek pert indítsanak.

Szerinte hiába hangoztatja a kormány, a magyar beszállítók aránya nem fogja elérni a 40 százalékot, még az után sem, hogy Mészáros Lőrinc vállalkozó megjelent a magyar atomiparban.

A politikus a lőtérépítésekkel kapcsolatos tervekre úgy reagált: Magyarországon több mint nyolcvan sportlövő pálya vár felújításra, ezekre kellene költeni. Szerinte az új lőtereknek helyet adó városok listája egybeesik a Fidesz számára fontos választókerületekkel, vagyis „ez egy egyértelmű kampányköltés”, amely sem a sportlövészetet, sem Magyarország védelmi képességeit nem tudja megerősíteni.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.