Az NVB iránymutatást adott ki az országos lista kiesésével kapcsolatban

Végzetes lehet egyes jelöltek kiesése a pártjuk számára.

MTI
2018. 01. 26. 16:02
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Elfogadta az országos lista kiesésével kapcsolatos iránymutatását pénteki ülésén a Nemzeti Választási Bizottság (NVB). A testület jogértelmezése szerint törölni kell a párt országos listáját, ha egy vagy több jelölt kiesése miatt a szavazás megkezdéséig bármikor nem éri el a törvényben foglalt minimumot.

Az április 8-ai parlamenti választáson országos pártlistát az a párt állíthat, amely legalább kilenc megyében és a fővárosban, legalább 27 egyéni választókerületben önálló jelöltet állított.

Az NVB iránymutatása nem kötelező érvényű, a választási szervek jogalkalmazását segíti. Az iránymutatást jegyzőkönyvi döntéssel fogadták el, amely bíróságon nem megtámadható, az iránymutatás alapján hozott konkrét NVB-határozat ellen azonban kérhető jogorvoslat a bíróságon.

Az Együtt – a Korszakváltók Pártja közleménye

Tudatosan szolgálja a Fidesz érdekeit a Nemzeti Választási Bizottság – írja a pártközleményben az Együtt két vezető politikusa. „Ismét elnyomó, illiberális, putyini módszereket alkalmaz az NVB” – teszik hozzá.

Juhász Péter, az Együtt elnöke és Szigetvári Viktor, az Együtt miniszterelnök-jelöltje szerint az NVB ezzel az iránymutatással tudatosan törvényellenesen értelmezi félre a választási eljárási törvényt. Mindezt csak azért, hogy gátolja az ellenzéki együttműködést.

„De mindezen csaló döntés ellenére sem tudja a Fidesz megakadályozni, hogy tisztességes ellenzéki együttműködések alakuljanak ki.

A Fidesz retteg a vereségtől. Félnek, ha létrejön az ellenzéki együttműködés, elveszítik többségüket, ezért a Nemzeti Választási Bizottság ismét a segítségükre sietett.  

Amennyiben az NVB iránymutatása érvényben marad, áprilisban nem lesz sem törvényes, sem szabad, sem tisztességes a parlamenti választás – zárul az Együtt közleménye.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.