Bárányt és kost lopott a jászolból egy kazincbarcikai Betlehem-fosztogató

Meghökkentő bűntény: kétszer is hazavitt egy-egy állatot, a kost tönkre is tette. Elfogták, beismerte tettét.

Radványi Benedek
2018. 01. 03. 10:27
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság Sajószentpéteri Rendőrőrse Sz. Attila 48 éves kazincbarcikai lakossal szemben” – ez a száraz, a police.hu-n olvasható bevezetője az érthetetlen, Borsod-Abaúj-Zemplén megyei bűncselekménynek.

A férfinak a Kazincbarcikával szomszédos ezer lelkes Berente község Fő téren kiállított betlehemi jászlán akadt meg valamiért a szeme. Először szenteste előtt, december 23-án, amikor elvitte az életnagyságú kos figurát, amelyet – miként a képen is látható – pár nap alatt tönkretett.

Talán ezért kerekedett fel újra: január 2-án visszament Berentére, s egy műanyag bárányt is hazavitt az autójával. Ám ezt – és a bejelentést – követően a rendőrök azonosították, és még aznap délután előállították a tolvajt a Sajószentpéteri Rendőrőrsre, ahol kihallgatásán beismerő vallomást tett.

A lopás okát természetesen nem tartalmazza a jelentés, pedig nagyon kíváncsiak lennénk. Az eredeti jászol fotóját elnézve pedig elgondolkodhatunk, miért pont ez a két installációs elem tűnt számára értékesnek.

A helyi illetőségű kolorline.hu december 2-i híréből egyébként az is kiderül, hogy a kézzel festett szobrokat Lengyelországban gyártották, és csak két másik település található az országban, ahol ehhez fogható élethű Betlehemet állítottak fel.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.