Legalább tizenöttel nőtt a fagyhalál áldozatainak száma Magyarországon – tudta meg az Atv.hu a Magyar Szociális Fórumtól. A számítások szerint így már legalább hatvanhárom halálos áldozatot követelt a hideg ebben a szezonban.
A szervezet még december 22-én írta meg honlapján, hogy egészen addig majdnem ötvenen fagytak halálra az országban, köztük egy csecsemő is. A számok csak erre az időszakra vonatkoznak, az ősz elejétől számítva.
A decemberi áldozatok többsége fűtetlen lakásban halt meg, a többiek a szabad ég alatt, illetve kórházba szállításuk közben vagy odaérkezésük után, mert már nem tudták megmenteni életüket.