Az MSZP elnöksége azt javasolja a párt országos választmányának, hogy a szocialisták induljanak közös listán a Párbeszéddel az áprilisi országgyűlési választáson – tudta meg az Atv.hu több forrásból.
A szocialisták így viszont megkockáztatják, hogy a Párbeszéddel közös listán indulva ne a leadott listás szavazatok 5, hanem 10 százalékát kelljen megszerezniük. A másik megoldás elvben az lett volna, emlékeztet a portál, ha Karácsony Gergely és társai az MSZP listájára kerülnek föl; így elég lett volna a szavazatok 5 százaléka a szocialistáknak.
A MSZP eközben megállapodott Fodor Gábor liberálisaival, míg Karácsony Gergely a szélsőbalos Vajnai Attila és az ’56-os forradalmárokat csőcseléknek nevező Kalmár Szilárd pártjaival állapodott meg.
A portál elnökségi forrásaira hivatkozva írja: komoly alternatívaként nem vetődött föl az „5 százalékos megoldás”; az elnökségi tagjai inkább arról vitatkoztak, hogy azonnal döntsenek-e az MSZP–P közös listáról, vagy hagyjanak időt a megyei szervezeteknek barátkozni a gondolattal.
Az elnökség csak javaslatot tehet, a döntés az ügyben a választmány kezében van.